Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive
 

Article Index

Pullman kocsik - Mozgásban a kalandhelyszín

Bár az egyéni közlekedés a motorizáció már megjelent, még mindig a vasút volt a legfontosabb közlekedési eszköz. Nem is véletlenül. Rendben: Egy Ford T Model nem volt sokkal lassabb a vonatnál, de a kor útjain sokkal jobban zötykölődött, és a nagyobb távolságok és a rossz úton praktikusabb alacsony sebesség, a nem annyira megbízható ám szervízigényes autóval szemben fényűző, a kor divatját tükröző luxusvonatok jelentették a másik elérhető opciót. Ki ne halott volna legendás kalandról ami az Orient Express-en játszódik? Elég híres egy alkotás. Azonban éjszakai vonatozás nem csak ott volt, mint elakadás sem. Egy hálókocsi pedig egyszerre jelentett összezártságot idegen és gyanús emberekkel, és izolációt a világ többi részétől.

A szép ebben az, hogy ezt más is tudja. Mint azt is, hogy sok utas valós hátterét nehéz itt ellenőrizni, így nem derülne fény egy gyilkosság indítékára. Márpedig például egy segítőkész orvos könnyen viheti félre a nyomozást, kiváltképp akkor, ha a tanúk egy része zagyvaságokat beszél (hallucinált) a gyilkosság helyszíne pedig inkább rémtörténet szörnyetegeire utal, mint gyilkosságra. A megrendezett haláleset kapcsán viszont aki kezd valamit gyanítani az könnyen lehet a jó doktor célpontja. Ha egy kicsit csavarni szeretnénk a történeten, akkor lehet a második halott az eredeti célpont.

Az áldozatnak lehet több ellensége, az orvos is bérelhet színészeket, tehát akár a karakterek is láthatják ahogy az áldozatot megátkozzák és ez azt ígéri számára, hogy árnyak, szörnyek tépik szét. És persze a diganózis is roppant mód hasonló. 

Persze, ha a hasonló esetek során felmerül pár újságíróban, hogy egy gyilkosságnak hogyan lehet tökéletes helyszíne egy vasúti kocsi, akkor mások is kedvet kaphatnak. a hasonló gyilkosságok viszont könnyen "elleplezhetnek" olyan tetteket amik mögött minimum kultisták, de rosszabb esetben valami természetfeletti rémség lakozik. A vasúti szerelvények jelentős része eléggé hasonló így megannyi helyszínleírás, térkép, stb. a kalandok között könnyen újrahasznosítható. Ugyanakkor nem csak kalandhelyszínként fontos pár Pullman kocsi, hanem a karakterek bizony akár véletlenül, akár szándékosan meghallhatnak olyan információkat amik újabb kalandokhoz vezetnek.

És ismerjük a régi mondást: Uram, a hálókocsikalauz maga a merő diszkréció, csak akkor pletykál, ha a kedves utas kérdezi. A kedves utas kategóriába pedig éppen úgy bele tartozik az újságíró, mint a diszkréciót firtató félrelépni készülő üzletember, politikus. Az utastársak titkai persze későbbi kalandok előzményei is lehetnek. Ha pedig hírforrásokról beszélünk...

Comments on Call of Cthulhu: A demokrácia kultistái és a szesztilalom korszaka

Be the first to comment
Please login to comment

You don`t have permission to comment here!

Kereső

Bejelentkezés

Útvonal

Cookie kezelés

Aktuális gondolatok

Ha saját szerepjátékot alkotnál, legyen az első kérdés az: Van-e valami olyan játék, amivel játszanál, de nem elérhető a piacon?

This website uses cookies to manage authentication, navigation, and other functions. By using our website, you agree that we can place these types of cookies on your device.