Print
Category: Novellák, történetek
Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive
 

Mondják, a nők szeretnek cipőt vásárolni. Ilyenkor úgy viselkednek, mint egy csapat gyerek, aki elé kiteszel több tálnyi gumicukrot. Vivian viszont nem ilyen. Magas, hosszú lábakkal, így a 10 centis sarkú stilettoval azt érné el, hogy még jobban kiemelkedne a tömegből. Nem szeret magas lenni. Nehezen fér el a volán mögött.

Asperger. A szociális készségei gyengék, de ezt tanulással pótolhatja, mondja a diagnosztikai kritérium. Vivivan szerencsés volt. Kimagasló intelligenciája lehetővé tette, hogy ami más számára természetes azt ő tudatosan kezelje. Neki így nem kell rettegnie a világtól, és mivel sok mindenre volt matematikai megoldás ritkán volt bizonytalan. De az ő világa a számok és a műszaki dolgok világa volt. A matekhoz nem kell szép cipő.
Ami érdekelte, ott egy gondolata oldalakat tett volna ki, szövegként vagy egyenletként egyaránt. Ami nem, az bosszantó volt, felesleges, idegen.
Sosem vallotta volna be magának, de nem volt teljesen az a „két lábon járó számítógép” aminek tartotta magát: Tudott ő türelmetlen, hisztis is lenni. Például egy cipőboltban. Míg másoknak minden felpróbált cipő, pozitív megjegyzés azt jelentette, ők mindben csinosak, addig számára mindegyik darab bosszúságot jelent.
A cipő formájából tud következtetni arra, hogy kényelmes lesz-e? Nem. És máris próbálhatja fel a következőt. Szerencséje volt, előbb találta meg a megfelelőt, mintsem a sok apró kudarc igazi házisárkánnyá varázsolja.
A pénztárhoz lépett. Rövid volt a sor, esélye sincs elővenni az érdekes adatokkal teli tabletjét. Túl akart lenni az egészen, és ezt a pénztárhoz tervezett idegesítő zene is erősítette. Ilyenkor bárkit rá lehet beszélni minden vacakra.
Az üzlet egy dologgal nem számolt. Hogy észreveszi amikor átverik.
Utánaszámolni a dolgoknak már hatéves korában is olyan volt számára, mint a levegővétel. A vevőszolgálatok 89.31%-ánál jó a zene. És számokról beszélhet. A verbális tányérdobálással levezetheti a feszültséget, amit a vásárlás okozott. Ez jó! Harcolhat, mint egy anyatigris. És kiadhatja a mérgét. Panaszt kezelni, rossz értékelést kompenzálni pénzbe kerül. Ha átlag 17.963 átvert vevőre jut egy reklamáló, akkor az üzlet valószínűleg veszít a bulin.
Visszanézett: Legalább 25 nő válogat boldogan a boltban. Közülük egy sincs, aki utánaszámolna a számlának. Így az üzlet nyer az átverős akción. De legalább őt nem verték át. És kiadhatja a dühét. A 47%-át. A többi kell a versenypályára az előzésekhez…

A történet főszereplőjét hamarosan több másik történetből is megismerheted. Ezek egy része teljesen hétköznapi lesz, más részében viszont előfordul majd némi misztikus elem. 

Hits: 29680

Comments on Vivian a cipőboltban

Be the first to comment
Please login to comment


You don`t have permission to comment here!

This website uses cookies to manage authentication, navigation, and other functions. By using our website, you agree that we can place these types of cookies on your device.