Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive
 

Jó régen készült el az előző rész, sokat kellett erre várni. És még most is sokat kellene, ha valaki nem akart volna kezdő felszerelésről szóló írást hirdetni. Az előző részek egyik főhöse Liz volt. Liz életvitelén jól látszott az a probléma amiről most fogunk beszélni. Mit is mondtunk ki róla? Sok mindent. Lehet, hogy Liz az időnként kicsit koszos, nagymellű latina még a gettóban él, de már csak a legszélén, és látja az utat kifelé, sokak szemében ő lesz a példa. És a munkája fedezi a költségeit, nem kell odadobnia magát a kocsma vendégeinek. Vagy éppen a következőt:

A kocsma pultos csaja, Liz, iskola mellett dolgozik. Számára már nem lakókocsi a lakás, hanem egy valódi összközműves (összkomfortos) bérlakásról van szó. Az ő bútorai már egyformák, az ágya sem csak a matracból áll, van kanapé, egyedül fizeti a lakbért, van központi fűtés, az épület saját mosodájáért sem kell fizetni, s az olcsóbb algaszelethez képest akár a Nutrisoy is előrelépés. A -1 pontos utcai életvitel 0 költségétől már elég messzire jutottunk. 

A matek úgy jön ki hozzá, hogy egy E biztonsági szintű zónáról van szó. Ez eddig 0 pont. Komfort 2 pont. Saját mátrix hozzáférés és ilyesmi nincs, csak a korábbi szinten említett lehetőségek. De ugye a nyilvános helyen nézett trideo a kocsma pultos csajának, aki ott egész nap azt látja több is mint elég. Szóval az 1 pont. A hely mérete is 2 pontos, a bútorra is mehet 2 pont, és a biztonságra egy. Nincsenek betörőket vonzó luxuscuccai, a környék átlagát éri el a biztonság. Persze a Sprawl Survivor Guide előnyöket, hátrányokat is tartalmaz, ezek egyensúlyban vannak. 

Ha egy szerző használja a Sprawl Survivor Guide-ot, az összerakható életvitelt, akkor felmerül a kérdés, miért kellene ennél 2.5* magasabb költségű életvitel a kezdő felszerelésbe. Csináljunk Liz-ből játékos karaktert? Mi az amit sejtünk? Nagyon kevés pénze van. Ez kétféle esetben is előfordulhat. Az egyik, ha Otaku lenne. Csakhogy egy Otaku esetében nem bútorra ment volna el a pénz, hanem mátrixra. A másik az, hogy a legrosszabb kategóriát tettük vele a vagyonra. A többi szempontból viszont akár jobb is lehet az átlagnál. Rendben, még tanul, szóval skillekben sem fényes. Marad a faj, tulajdonságok, mágia. Fajra sem tud sok elmenni, szóval a tulajdonságok és a mágia környékén lesz Liz átlagon felüli.

Értjük ezt, hogy Liz miért lenne azon kevesek között, akik ki tudnak törni a gettóból. Persze Liz életvitelét későbbi is követtük. A kolesz, a megosztott életvitelek alacsonyabb egy főre jutó költsége, és még mindig ki tudott jönni a 400 nuyenből. Az LFG.HU kezdő felszereléses cikkéhez képest életvitelre is 600 nuyennel kevesebbet költöttünk. Mire elég a 600 nuyen? Nem sokra. Azonban, ha a kötelező minimum felszerelésen gondolkodnánk, akkor nem hinném el, hogy ez a 600 nuyen rendelkezésünkre áll. 

Mert mennyi lehet Liz esetében a kezdő felszerelésre, és életvitelre elkölthető pénz? A minimum mennyiséget a Mr. Johnsons little black book 118. oldalán látjuk. 500 nuyen. Amiből 400 volt az életvitel, de aki elég jó az árnyokhoz, elég esélye van kitűnni, annak sokkal rosszabbat nem fogsz vásárolni. A maradék pénz amiből ruhára is költesz és a valóban nélkülözhetetlen telefonra, nem lesz elég fegyverre. Na jó: hátrányokkal lehet kicsit olcsóbb az életvitel. A munkája (és a jövedelme) a day job hátrányhoz viszont kevés. Azt mondod ezt így nem tudod bemesélni, nem lesz jó árnyvadász? 

Liz történetét könnyű folytatni. Rosszkor van rossz helyen. Akár egy rablás során, akár két bűnözői csoport csetepatéjában látszólag két tűz közé kerülne. Meg kell védenie magát. A fentiekből sejtjük, vagy mágikusan aktív, vagy brutálisan magas tulajdonságokkaal van megáldva, hiszen a kemény 85 pontjából -5 ment pénzre, 0 fajra és skillre sem mehetett 20nál több. Végszükségben küzd, bőven van esélye nyerni. A gond csak az, hogy amit sokan eddig a legyőzött bűnözénél sejtettek, az most eme csoportok szerint nála lehet. Vagy ami még rosszabb: Láthatott valamit. Kezdetét veheti némi menekülés, amiben a csapat segít, és ami végén a karaktert üldöző csoport legyőzhető.

Az adott csoport legyőzése bizony az első sikeres árnyvadászat. Ebben a megközelítésben Liz biztos nem fog rendelkezni sem securetech páncéldzsekivel, sem traumatapasszal, sem Colt Manhunterrel a kaland elején. De ezt nem csak róla gondolom így. Ezen a szinten dekás valószínűtlen a csapatban. De olyan Otaku akinek tetszik Liz már lehetséges. Arra sem jellemző a hasonló felszerelés. 

Mondjuk azt Liz lesz a csapat mágusa vagy sámánja, Tom az otaku a dekást is pótolja, de az adatjacknek hála, az azzal vezérelt kis hobbi droneja miatt ő pótolja a rigót is. Jöhet velük a kidobók egyike vagy másika is. Az első vadászat önvédelem. A második arról szól, hogy a zsaruk akkor segítenek és akkor ismerik el az önvédelmet, ha egy kicsit informátorkodnak. A főnök egy haverja utána segít őket kihúzni a bajból, csak a "törvényen kívüli" Z zónában kell elintézni ezt-azt. Ha kikeverednek a kulimászból, akár jöhet a későbbi terv, a diáktársakkal megosztott életvitel. Liz és az otaku egyetemre megy, a két verőember valami nem akkreditált képzésre, amire éppen beférnek. De a hely és a diákszállás ugyanaz. 

Jól sejtjük. Míg van aki RASZ-t nem sorolja az alapfelszerelésbe, mert drága. Az ellenőrzés gyakori, a hamis RASZra rá fog szorulni aki az árnyak közt él és dolgozik. Liz és társai számára viszont a megoldás a valódi RASZ. Az ugyanis ingyen van. Csak majd később esetleg el kell tudni tüntetni. RASZ nélkül ugyanis nem lenne átutalás, nem lehetne az életvitelnél sem sok dologra szerződni. RASZ nélkül ez is gond, és folyamatos az esély a lebukásra, mert előfizető ugye nincs, de fogyasztás van. Okosabb az, ha amíg nincs pénz hamis RASZra és a valód eltüntetésre, addig maradsz az eredetinél.

De később a diáktársakkal megosztott életvitel esetében, szintén hasonló költségek mellett is megoldható a bemesélés. Hiszen egy beavatási rítus során másik csapat diákhoz bemenni és a céges hátterű diákok szállásán találni valamit, aminek nem kellene ott lennie szintén triviális eszköz egy kalandsor indítására. De akár a korábban elkezdődött sor folytatása is lehet. De a  Shadowrun világa sem mentes a szexuális zaklatástól, sőt a nemi erőszaktól sem. Ha pedig a próbálkozókat meglepi a túlélő Liz, akkor is elindul a történet. Nem csak azért, mert önvédelemből tett valamit, hanem azért, mert ekkor is be tudod mesélni, hogy azon a szálláson van valami ami újabb szállat indít el. És egyáltalán nem biztos az, hogy a valódi RASZ-tól gyorsan kell megszabadulni. 

Hiszen könnyen lehet, hogy a pusztulat környékén folyó balhé és az egyetemi campuson talált nyom ugyanoda vezet. Hiszen sok dolog tesztelheti mások állóképességét, vezethet asztrális háttérzajhoz, stb. azaz akár rovarszellem probléma, akár toxikus sámánok, akár más állhat a háttérben. A szállakat felgöngyölítve, új kapcsolatokat kiépítve, tőlük is plusz melót kapva, akár cégek ellen is akciózva már egész jól összeáll egy hosszabb kampány. De aszükséges eszközök, stb. beszerzése érdekében elvállalandó meló akár más jellegű árnyvadászat is lehet. A történet kifutása akár az időben a csapatnak megfelelő időpontra áthelyzett Harlequin's Back, vagy hasonló történet is lehet. De éppen így lehet az ellenfél valami DEUS szerű valami, és a Brainscan szerű lezárás.

De az 500 nuyenes kezdőpénz kapcsán a továbblépés is egyszerű. A későbbi életvitelként emlegetett diáktársakkal közös lakás már elég nagy ahhoz, hogy egy kisebb műhely is elférjen sokféle projecthez. Tudjuk azt, hogy műhely kapcsán a felszerelést a teljes ár 1%-árt lehet havonta bérelni is. Ebben jó eséllyel lesz megannyi pótolható fogyóeszköz, szerszámok. De a kést, a ragasztószallagot, stb. külön is meg lehet venni, érdemes is lehet. De így lesz fogód, szerszámod, stb. sokminden.

A gyógyszerszerkényben biztos lesz alap elsősegély cucc. 

A közös életvitel érdekes dolog. Elképzelhető akár az is, hogy a csapat tagjai és a sok kapcsolattal rendelkező bajkeverő barát, nomeg annak barátnője laknak eddig egy fedél alatt, közös életvitelen. Az utóbbi két karakter lesz sokszor a "megbízó". A felszerelés egy része, így a medkit és sok minden más közös. Ezt semmi sem akadályozza. És ezen a ponton merül fel a kérdés, mi kerül a fedél alá. Sok dolog lehet az életvitelhez kötődő megvásárolt felszerelési tárgy, és sok dolog lesz a felszerelés része is. Szinte biztos vagyok benne, hogy két dolog fog a felszerelésbe kerülni. 

Az életvitelt számos plusz nem hurcolt felszerelési tárgy teszi teljessé. De akadnak olyan felszerelési tárgyak is amiket hurcolhat a csapat. 

Mindkét felszerelési tárgy kommunikációs eszköz. Az elsőt úgy hívják, hogy pager. Vagy személyhívó. Ugyanis van egy apró probléma. A telefon követhető. Akkor tud megérkezni rá a hívás, ha tudják melyik adótorony körzetében van. És sok helyen az épületen belül is vannak aprócska adók, mert így jut mindenkinek sávszélesség. A pager viszont egyirányú és nem követhető. Abban a pillanatban, ahogy a biztonságod érdekében ki kell kapcsolnod a telefont, a pager a legjobb információforrás. És a pager nem is kelt gyanút, mivel te csak akkor is értesülni akarsz pl. vizsgáról, munkáról, ha a telefonod lemerült. Ha nem hangosan jelez, nem fog leleplezni sem. 

A második fontos eszközöd egy rendes kiberterminál, vagy bármi olcsóbb számítógép. Ugyanis a telefonnal szemben ennek van értékelhető memóriája. Ugye a könyv szerint a sima mobilnál nincs értelmezhető memória. Azzal elérsz dolgokat, de nem tárol semmit, nem tudod programozni. Neked egy a mátrix elérésére képes számítógép kell, ami bizonyos híreket, kommunikációs csatornákat figyel. Lehetőleg inkább több adatot dolgoz fel, de nem árulja el, hogy mire keresel. És ha van találat, azt továbbítja a pagerre. 

Ez egyfelől terhermentesíti a dekást / otakut, másfelől a többiek számára is értelmes információforrás. Ha komolyan dekázni nem is fogsz vele, de értékelhető memória van, a megszerzett jelszavakkal nem túl védett rendszerekbe belépve azért sok mindent el lehet vele érni. A dekásod ugyanis nem hiszem, hogy folyamatosan erre figyelne, ezer hely között lépkedne át gyanúsan. Sokkan fontosabb neki számos kamerán figyelni a csapat mozgását. Ha ő lát egy jelet, bizony az azt nem látó de érintett csapattagok megkaphatják a pagerre. A kódrendszeret visszafejteni nehezen tudja az ellenség. 

Ezt egészíti ki később a rádió. Ez ugyanis nincs folyamatos kapcsolatban a toronnyal. Akkor és csakis akkor lehet bemérni, amikor ad. És ehhez sem árt, ha nagyjából tudod a frekvenciát. Amit viszont adott szabályok szerint a csapat rendszeresen váltogat, szóval elég esélytelen.

Ismerem a mítoszt. 5 fős csapatból 5 trauma tapasz kell. Az egyedül lévő dekásnak, akire nincs ki rátegye és ő se tudja másra rátenni is ott van egyeseknél a legfontosabb felszerelési tárgyak listán, közvetlenül a TESCO gazdaságos táp fegyver mellet. A gond csak az, hogy azt az 500 nuyent két dologra lehet elkölteni. Arra, hogy amikor a karaktert egyszer halálosba lövik, stabilizáld. Ettől még közel sem biztos, hogy kijuttok, nem mozgásképes, és még nem mentél el arról a helyszínről amit az ellenség ismer és támad. 

A trauma tapasz akkor és csakis akkor hasznos, ha már sikerült annyira elszúrni a helyzetet, hogy abból halálos sérülés legyen. Nem tudnád normálisan stabilizálni és ezért vállalni kell a trauma tapasz minden hátrányát. És a gyakorlatilag mozgásképtelen emberrel mégis ki tudsz jutni a kutyaszorítóból. Azaz van a csapatban több trauma tapaszra nem szoruló, az egyéb nehézségek vállalása mellett a társait is cipelni képes ember. És van aki alkalmazza, van kin alkalmazni, és ebben a rosszul sikerült harcban van idő is alkalmazni, mert idejében odaérsz, előkeresed, alkalmazod. És összejön vele a sikeres életmentés.

Túl sok a ha. Elkerülni a trauma tapaszhoz vezető helyzetet, mert nem kezdesz vakrepülésbe amint a telefont ki kell kapcsolni, vagy amint nem tudod hol jelenik meg az információ és kicsit programozni kell sokkal több esetben működő taktika. És a pager + számítógép olcsóbb. De a rádió is. És nem kockáztatni feleslegesen okosabb, gazdaságosabb.  Az élő karakterhez ez is hozzá tartozik.

nincsen villáskulcsunk, meg sem próbáljuk szétszedni a zárat, azonnal lövöldözünk, helyzet alapvetően felhívja az ellenfél figyelmét ránk. Kódolja a felesleges harcot, a sérülést, a vérfoltot. És nem tudsz minden vérfoltot, szépen egyesével megsemmisíteni. Értem én. Egyben akarod, fel akarod gyújtani a helyet. Az épület tűzvédelmi rendszerét leszarva működne a csodazippó by LFG. Nem működik. És ami még nagyobb gond, a célpont tudja, hogy feleslegesen gyújtogatni próbáltál.

Ezzel pedig el is helyzeted magad egy térképre, amit a Shadowrun kapcsán megannyi könyv leírt: Ha nem okozol felesleges járulékos károkat, akkor a célpont cég is békén fog hagyni. Mert mindig lesz árnyvadász ellene, és a következő csapat lehet, hogy sokkal rosszabb lenne. És lehet, hogy a profi csapatot ő is fel akarja bérelni, és a csapat akkor is profi lesz. Aki feleslegesen kockáztat, ebből tűzerővel akar kijutni, majd nyomok miatt gyújtogat, azt viszont a megbízó is le akarja majd vadászni. Mert a marhák ellene is így cselekednének. 

És az utóbbi helyzetet nem lehet tartósan túlélni. Liz példája is rámutat arra, hogy árnyvadász sokféle lehet. Sokféle módon. És nincs erre kötelező alap felszerelés. Pont azért, mert már az sem mindegy, ki megy a többiekkel, ki az aki a mátrixban ügyködik, van-e mágikus gyógyítás mennyi a pénz. Az alap felszerelés gondolata ezzel ellentétes. És  erre a legjobban az világít rá, hogy az életszerűtlen alapnak gondolt setnél, még az extrém ritka fegyverek is életszerűbbek. 

Merem állítani, hogy az ilyen alapon keresett olcsó, és ahhoz képest ütős felszerelés mellett elszenvedett életveszélynél, a Ruger Thunderbolt is jobb. És nem csak azért, mert az LFG.HU szerzője csak "nem igazi skót" érvelési hibával válaszolt a felvetésre. Hanem azért, mert a Lone Star Sourcebook 116. oldalán szerepel a 2055. Június 6. Az a dátum, amikor lejár az 1 év korlátozás, és a Ruger bárkinek eladhatja a Ruger Thunderboltot. Megfelelő engedély birtokában bárki megveheti.

2P-E legalitás. Ismerjük az általános helyzetet: Ha valódi a RASZod, van engedélyed, és engedéllyel vásárolsz, akkor elérhetőség és street index sem korlátoz. Kb. azonnal megveheted a forgalmazónál, akár az induló pénzedből is. Erre sima nehézpisztolyra való engedély kell. Amíg Liz nem kerül bűnözőként a rendszerbe, addig erre könnyen kap engedélyt.

A fenti koncepció kapcsán látjuk, hogy egy induló, kezdő árnyvadász csapat koncepciójáról beszélünk. Liz sem tartja magát bűnözőnek, és a rendszer sem úgy ismeri őt. Megkapja az engedélyt. Túlélt dolgokat, van nálaa némi pénz, vehet egy fegyvert. De olyan kell ami biztosan kiszedi az ellenfelet. Nem fog gyors tárcserére, sok minden másra készülni, és bemegy egy nagy fegyverboltba. 

Mit vesz meg? 

  • Morrissey Elite, mert csak 1kg, könnyebb cipelni és mégis az a kategória?
  • Savalette Guardian, mert az a legnagyobb, az biztosan üt
  • Ruger Super Warhawk, mert olcsó, elmondják, hogy nagyot üt, és ennek nyoma is van
  • Ares Predator, mert sokszor hallott róla, az újabb modelleknek is erős a marketingje
  • Ruger Thunderbolt, mert ennek is sok reklámja ment, zsaruk szerint is jó, stb
  • Hagyja magát rábeszélni egy könnyű pisztolyra?
  • Megnézi mi az akciós? 
  • Drága, japán, egylövetű, mert azt mondják az még súlyosabb sebet okoz? 
  • Vagy varázsütésre megtudni a szabálykönyvi statisztikát, hogy a többi világban lévő adat nem számít, és megvenni a Colt Manhuntert, mert úgy lesz optimalizált a build? 

Azt gondolom, hogy az utóbbi irány, a vakrepülés mellett, mert elég a telefon, a gyújtogatás mellett amivel felbőszítik a cégeket és amit nem lenne szabad túlélni, nem az élő és pláne nem a túlélő karakter ismertetőjegye. 

Ha utcán kell, illegálisan vásárolni, akkor viszont érdemes az utcai indexre is odafigyelni, és az elérhetőség sem csak korlátoz, hanem be folyásol is. A Colt Manhunter ez esetben viszont lassabban, nehezebben beszerezhető és drágább, mint az Ares Predator, az Ares Predator II, a Morrissey Elite, a Ruger Super Warhawk, stb.

Ha pedig profi vásárolna aki a legjobbat keresi, akkor smartlink sokat számít, ha van beépített. És megveszi a kicsit drágább, de érdemben jobb fegyvert. Ha nem kell a smartlink, mert adeptus és nem tudná használni a smartlinket, jól ismeri a fegyvereket, tudja miért akar félautomatát, de nem merül fel a rövidsorozat igénye...

Sokat dolgozott azon a játék fejlesztője, hogy sokféle kaarakternek sokféle fegyver legyen az ideális. 

A következő részben a tisztes középszer feletti helyzettel fogjuk megvizsgálni az életvitelek és hozzá kapcsolódók kérdését, kitérve törvénytisztelő polgárra is, és az árnyvadászre is. 

Comments on Életvitel és ami mögötte van 3: Hogyan lesz Liz árnyvadász?

Be the first to comment
Please login to comment

You don`t have permission to comment here!

Kereső

Bejelentkezés

Cookie kezelés

Aktuális gondolatok

Ha saját szerepjátékot alkotnál, legyen az első kérdés az: Van-e valami olyan játék, amivel játszanál, de nem elérhető a piacon?

This website uses cookies to manage authentication, navigation, and other functions. By using our website, you agree that we can place these types of cookies on your device.