Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive
 

Az ünnep első oka, hogy a témában Solo cikket ígért, arra az esetre, ha én nem kritizálok valamit, amit szerinte nagyon elszúrtak. Én pedig sokmindent tervezek a kérdésben, de pont azt a részt, pont ott kritizálni nem. Másfelől ez legalább annyira flamebait téma, mint a D&D 5, az örökké készülő új M.A.G.U.S. és Nyarlathotep kapcsolata a jelenkori magyar pártpolitikához együttvéve. Nem azért, mert ez is egy ötödik kiadás, ez is olyan rendszer ami sokak szemében a belső logikátlanságokról hírhedt, és a gender egyformán forró téma Brujah ügyben és a kapcsolódó szak bezárása miatt a napi politikában. Hanem azért is, mert míg a fél közösség a földön fetreng a röhögéstől, hogy ez mekkora marhaság, addig nekem pont ez jelenti az okot, hogy feltegyem a kérdést, hogy biztos, hogy marhaság?

És azt kell, hogy mondjam, hogy ennek a kérdésnek minimum két olvasata van. Az egyik, hogy az SJW-k kedvéért, a PC nevében világokat folytonos retconnal szétverő folyamat, s a tény, hogy a Starbucksforradalmár szubkultúra általi zaklatás hőstett, az ellenvélemény gaztett egyes oldalról szépen visszatükröződik a dologban. Mert ugyanmár milyen dolog lenne, ha egy cisznemű, fehér, férfi lenne a lázadó a játékban, és az igazzy werebelly SJW konfliktus kimaradna. Csakhogy a Vampire mögött lévő megannyi alkotás eleve homoerotikusnak indult, sok oknál fogva, egy az LGBTQ+ propagandába beleillő alkotáson belül az SJW térhódítása máris nem jelent akkora törést. És rendben van, a Q után jön az I, az A, s pár újabb Pride alkalmával felszólaló "pedoszexuális irányultságú aktivista" már a P-t is hozzácsapja a rövidítéssel, de nem lenne teljes a kép, ha a vámpírokhoz kötődő erotikus történetek után nem lenne ott az N, a nekrofil miatt. Tudják, élő- és egyéb holtak kapcsán. Az interszekcionális feminizmus nevében való SJW-skedés ebbe a kontextusba sokkal jobban illik, mint mondjuk a Star Wars-t, a Mage-t, stb. érő PC retconok hatása a saját környezetükbe.

Hogy ez érték, vagy része egy csomó olyan problémának, amiért akár én, akár a környezetemben sokan szidták a White Wolf nem egy játékát? Mindenki döntse el maga. A hír szent, a vélemény szabad. És itt az efféle SJW erőlködés beleillik a kontextusba is. 

A Brujah klán történetét sokféleképpen lehetett látni, előbb voltak bölcsek, majd hangos lázadók, majd most gender-szakos csapat. Aki ezt hitetlenkedve fogadja, mert ugye lenne olyan aki ebből több változást is végigél, abból nehezen nézi ki a változást. Ám amikor a tudomány és az aktivizmus elkezd összefonódni, mint sok szociológusnál, antropológusnál vagy éppen filozófusnál akkor elindul egy folyamat. És igen, a szociológusokra mutogatást ezért is csaphatta oda a V5, mert ez a folyamat elég régi. De az aktivizmus során az illető involválódik, megjelenik a saját véleménye, prekoncepciója, ezen a ponton a tudomány objektivitása kezed elveszni.

És ez a folyamat vezet el oda, hogy előbb-utóbb nem a bölcs lesz az érték, hanem a harciasabb lázadó. De ahogy a harcban egyre többször derül ki, hogy valójában nincs igazuk, először csak ignorálni kell a tényeket, közben egyre jobban kompenzálni, egyre harcosabbnak lenni. De egy idő után ez sem segít, s az erre épülő függőség kielégítése sem hoz már alkalmi gyógyírt sem a stresszre, a frusztrációra. Kell valami jobb önigazolás, kell valami új forrás ami táplálja az önértékelést. És megjelenik az áltudomány, az erre vonatkozó elmélkedés. Megjelenik az a kör, akinek nem elég sok tudományág nevében kutatni a gender kérdését, mert az objektivitás a kelleténél többször cáfolja meg, neki egy olyan valami kell, ahol a prekoncepciót tudásnak lehet hazudni, az ellenérvre vádaskodni lehet, ahol megvalósul mindaz ami az ideológiailag tüzelt áltudományt ideológiailag tüzelt áltudománnyá teszik.

A hivatásos lázadó, akinek mindegy miért van forradalom, csak legyen, könnyen ül fel erre a trendre. Akkor is, ha ő egy régi forradalmár gondolkodó volt, vagy akkor is, ha ütőember. És az új lázadalmi forma, a csöcsrázás is egész jól működő alternatíva. Már akkor, ha van egy Tzimisce a környéken aki segít átoperálni az átoperálásra szorulót. 

De a gender kapcsán is sokszor mondjuk, az elfogultáság, a harcos megszólalás sokszor arról szól, hogy valaki, valamit kompenzál. A szívárványszín genderszakos brujah sok szempontból abban a helyzetben van, mint a PRIDE felvonulói. Nem csak a vámpírtörténetek homoerotikus felhangja miatt. Hanem azért is, mert egyre hangosabban, harcosabban kompenzálva kell meggyőznie magát, hogy az ő élete akkor is teljes, ha ő is tudja, hogy van amire a saját választása miatt nem számíthat. És amikor a saját kétséget kell túlkiabálni, abból lesz a hangos túlkompenzálás.

Amikor meleg, leszbikus, és hetero együtt mondja azt, hogy van a normális homoszexuális, aki nem kompenzál, nem sokkol, hanem úgy él mint, mi és észre se vesszük. És van az agresszív, folyton kompenzáló buzi, akinek valami baja van és az vonul fel, nem pedig Józsi az ő Bélájával, akkor értjük, hogy a gender, sok más apróság mögött ott van a túlkompenzálás. És arra a problémára, hogy a sok szempontból top tehetség emberből olyan vámpír lesz, aki ott a társadalom alja, és onnan mégis lefelé vezet az út, még többet fog veszteni évről évről pont az a válasz, hogy kompenzál.

És a Brujah pontosan azzal kompenzál, hogy az éppen aktuális harcba szál bele, azok mellé a halandók mellé, akik éppen úgy túlkompenzálnak, mint ő. És ahogy eddig is természetes volt, hogy a lázadó csapat ment az aktuális lázadás után, úgy most is mentek. És most boldogok. Mert most a lázadásban a téma ugyanúgy a nemiségről, a társadalomban meglévő szerepekről és sok minden másról szól, mint ahogy az ő problémájuk, az ő lázadásuk is. Ez sokkal inkább a sajtájuk. De van egy másik dolog is. Egy vámpírnak nincs előrelépés. De az, hogy a nemiséggel kapcsolatos dolgok miatt nincs előrelépés, sokkal kellemesebb perspektíva, mint beismerni, hogy a hegyes foguk, sok döntésük miatt nincs előrelépés.

A vámpírság kapcsán a személyes horror fontos léte ez, ami minden percben ott van, de le akarja tagadni a vámpír, ami letagadására minden klán más lehetőséget keres, minden klán más módszert tanít arra, hogy egy vámpír hogyan próbálhatja átverni magát. És nem, John, te nem azért nem lépsz előre szakmailag, nem azért nem tudod megvalósítani az álmokat, mert vámpír vagy. Hanem azért, mert benned is van a természetes női szerep és az a geci patriarchátus az akadály. Ha fix a bértábla, beosztáson és szolgálati időn múlik, akkor legyen a problémád forrása az, hogy az alacsonyabb nyugdíjkorhatár által lenyomott átlagbért nem kompenzálják némi megalázó pinapótlékkal. Ez a baj, és nem az, hogy vámpírként nem publikálsz, nem mész el konferenciára, hogy a saját döntésed, az ünnepelt ölelés után esélyed sincs. A pinapótlék majd mindent megold, irány meztelenül csöcsöt rázni a kedvenc Starbucks elé. És ha nem, akkor holnap jön majd egy új, még kényelmesebb, még puhább, de még újabb ígéretet és bűnbakot hozó lázadás, amire az egész klán felülhet. 

És pont itt ér össze a dolog jól a forrással, sok vámpírtörténet homoerotikus tartalával, a ténnyel, hogy amiért az életben a heteroszexualitás fontos lehet, azt a vámpírok már javarészt elvesztették. Sok hibája lehet a V5-nek, de ezt az egyet, talán épp akaratuk ellenére, eltalálták. 

És milyen remekül fog majd kinézni, amikor a Vampire LARP során megjelenik a meztelenül demonstráló genderbrujah karakter. A környék lakóit remekül fogja ez szórakoztatni...

Comments on A Vampire 5. kiadásán van mit ünnepelni

Be the first to comment
Please login to comment

You don`t have permission to comment here!

Kereső

Bejelentkezés

Útvonal

Cookie kezelés

Aktuális gondolatok

Ha saját szerepjátékot alkotnál, legyen az első kérdés az: Van-e valami olyan játék, amivel játszanál, de nem elérhető a piacon?

This website uses cookies to manage authentication, navigation, and other functions. By using our website, you agree that we can place these types of cookies on your device.