Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive
 

Article Index

A témát ezúttal egy nyílt Facebook csoportban belinkelt videó adta. A téma annyi lett volna, hogy jó-e a Battle for Azeroth vagy sem. Kezdőknek, újrakezdőknek egyaránt. A videó javarészt a Mythic+ működését részletezte. Nos jelentem, én újrakezdő vagyok, és meghívtam a játékba pár barátomat, ők pedig kezdők. Mivel a meghívás kapcsán álltal is pár költséget, eszembe jut az is, hogy Draco barátom számára a World of Warcraft kaland nem teljesen úgy kezdődött, ahogy azt a többség elképzeli. Az ő életében ez az első igazi MMORPG, így tájékozódás, kezelés és sokminden újdonság volt neki, az is ami nekünk triviális. Retailen kezdett, javarészt az én javaslatomra.

Ha van időm, Classicon is igyekszem sokat lenni, mégis azt láttam, hogy a modern verzió jobb. Az újrakezdők egyik legfontosabb kérdése az, hogy érdemes-e a retail verzióval játszani a Shadowlands megjelenése előtt. A kérdések jelentős részben a retail egészére, részben a fejlődés alatt a BfA kapcsán megjelenő változtatásokra is vonatkozik, nem csak a BfA megvásárlása után elérhető tartalomra. De az utóbbi sem csak a klasszikus endgame content kérdése, hanem a küldetéseké, eventeké és sok másé. És nem véletlen, hogy a retail vs. classic kapcsán először a classic került elő. Sokan nekem sem ajánlották a retailt. Majd mivel mindkettőt láttam másodjára már a retail. 

Elsősorban azért, mert itt nem arról van szó, hogy először öljünk Murlocot, majd menjünk vissza és ezúttal hozzuk el a fejüket is bizonyítékként. Nem generikus banditaként viselkedő Defias van akinek a történetét legfeljebb a játékon kívülről tudjuk meg. Hanem akad némi story. Meg aztán a sárkánymániás játékosnak van sárkány mount is. Lőn csoda, a kezdő és az újrakezdő első és legfontosabb kérdése arról szól, hogy mennyire érdemes egyáltalán a retail játékba belekezdeni. Milyen az most. A Cataclysm és Pandaria kapcsán sokan tettük le a lantot. Olyanok is aki amúgy például nem raidelni, nem end game instázni szerettünk, hanem az egyik altot húztuk fel a másik után. Akár RP serveren, RP guildben is.

Nos aki a haját tépte azért, mert mindenhova el kell mennie, nincs egyénisége a karakternek, de kb. egyik zóna történetét sem fejezné be, mert szürkülnek a questek, mit lát most? Nos egy teljesen új játékot. Az RP guildek kapcsán sokszor ment saját történet, a guild storyja szempontjából fontos zónákban. Ezek a kisebb in character küldetések persze nem voltak igazi questek, még akkor sem, ha egy addon miatt akár úgy is nézhettek volna ki. Jutalmat a játékostárstól jövő BoE tárgy, pénz jelentette, xp a killből jött, ha nem volt szürke sokminden. Nos jelentem, a Peoples Militia RP guild tagjai számára 60. szintig még csak zöldülni sem kezd Westfall. Sőt a partysync lehetőségeit használva akár 120. szintig fejlődhetsz az RP szempontjából releváns zónában. Nos egy az RP iránt érdeklődő kezdőnek, újrakezdőnek ez a játék elején is releváns információ, a Mythic+ esetén jövő sokféle jelző meg jó darabig nem. 

Ha altot húzol, mindig kicsit más zónát választva, akkor is mindenhol végig tudod csinálni a storyt, minden karaktered naplójában más történet lesz. Ez a Lore, a Blizzard által kitalált storyk iránt érdeklődő játékosnak ez lesz az érdekes. Szóval van egy csomó story a retailben. Ennek egy része a BfA része, másik része viszont a BfA mechanikájával, retailben, új feltételek mellett élvezhető. 

Ha egy amúgy szerepjátékos arcot meghívsz újoncnak, akkor ezekkel hamar fog találkozni. Ha visszatérsz bármelyik RP serverbe egy RP guildbe, akkor A Mythic+ kitárgyalására legfeljebb akkor lesz szükség, ha már eljut oda, hogy azt megértse. Amúgy addig van két kampány is amit a szintezés után végigjátszhat, meglehetnek a fontos karakterei. Ha odafigyel a történetre, a dungeont először storyért játssza végig, nem megy bele a világ minden ideje bőven lehet, hogy előbb esik be a Shadowlands, minthogy a Mythic+ relevánssá vállna számára. 

És nagy valószínűség szerint az új vagy visszatérő játékos nem csak a mindent elnyomok, nem érdekel sem a story, sem a hangulat, menjünk farmolni mert függő vagyok kategória. Ha függő lenne akkor már eleve játszana, nem a visszatéréast fontolgatná. A #notmywarchief hashtaggal összefutó visszatérő esetében jogos a kérdés, hogyha a story, a meghatározó szereplők jelleme érdekli, azonosulni akar valamivel, akkor érdemes-e most elkezdenie "allyzni". 

Elolvasva milyen a story? Milyen hangulatúak a zónák?

Drustwar

Nyilván, nem mindegy, hogy ki mikor hagyta abba, és mire vonatkozik a kérdés. Drustvar hangulatára könnyen mondja bárki, hogy szenzációs. De sok korábbi zóna is vagy szimplán jobb retailben, mint classicon, vagy eleve csak retailen van is jó. A történet másik fele viszont nem a jó zónákról szól, hanem azokról, amikből eleged van, de Classicon nem igazán tudod kihagyni őket, akkor sem, ha a guild miatt altot húzol. Nos retail alatt szinte bármelyik zóna kihagyható. 

Szóval a #notmywarchief hisztire hallgatva és a Retailt kihagyva csomó jó lehetőségtől fosztottam volna meg magam. Eddig egy pont a retailnek. De érdemes lapozni, mert a következő oldalon egy újabb aspektusa kerül elő a kérdésnek.


Nos, mint mondtam újrakezdőként, kezdőkkel megy a játék. A régi servereket, régi karaktereket éppen azért vetettem el, hogy velük együtt fejlődjek, legyen meg a fejlődési élmény. Ugyanakkor a WoW mindig is olyan játék volt, aminek voltak durva nyűgjei, de a közösség miatt játszottunk, vagy nem játszottunk. A legtöbb embert több dolog érdekli  innen. Hol érdemes újrakezdenie? És ez nem egyszerűsíthető le a hol van sok magyar kérdésére. Mennyi farmolással, szenvedéssel jár talpra állni? Érdemes-e a meglévő karaktereket megtartani, vagy a fenti fejlődési lehetőségek mentén érdemes-e új karakterekkel próbálkozni?

Hogy miért nem elég a "hol van sok magyar" alapon servert ajánlani? Mert sokféle oka lehet arra valakinek, hogy ne magyar csapatot keresse, hanem az újrakezdők felé barátságos közössége. 

A nyelvhez kötődő guildekben időről-időre előforduló drámákat nem kell részleteznem. Volt ilyen a hírhedt Aka Tonbo esetében Daggerspineon, akkor is amikor ott voltam, akkor is amikor nem. Volt ilyen máshol is. IRL konfliktusok (munkahelyi, politikai, stb) is könnyen keverednek a játék kapcsán felmerülő kérdésekkel. Szóval aki számára más nyelv is kényelmes, sokszor nem magyar guildet keres. 

Volt már olyan (ugyan más MMORPGben), hogy francia serveren próbáltam elkeseredetten magyarázni, hogy nem azért beszélek angolul, mert bunkó angol vagyok, hanem azért, mert az iskolában eleinte orosz volt, angolt sok minden miatt felszedtem, amúgy magyar vagyok, és a franciául tanuló barátaimmal szeretnék együtt játszani. Nos ez olyan jól sikerült a végén, hogy a francia serveren akkor is maradtam, amikor a franciául tanuló haver már nem volt ott. Nos az ottani társaság jelentős része ma már wowozik. Bár wowot most sem együtt játszunk, kaptam már tőlük nagyon finom francia sajtot. Ők értem aggódnak, ha a francia sajtó hülyeséget ír Magyarországról, én meg őket, ha az ottani rendőrök verik a tüntetőket. 

Egy nemzetközi, vagy a server nyelvével azonos nyelven kommunikáló közösségbe bármely olyan játékost be tudok hívni akivel együtt élvezem a közös játékot, egy magyar nyelvű guildbe viszont nem. Az érveket lehet sorolni. Szóval, a kezdőknek, újrakezdőknek tudsz ajánlani olyan közösséget, ahol barátságos, segítőkész társakra lelhetnek. Ehhez viszont pár serverre be kellett volna nézni, megnézni, hogyan bánnak a kezdőkkel. És nem csak magyar közösségben, hanem akár német, francia, spanyol vagy orosz közösségben, attól függően, hogy az érdeklődő kezdő milyen nyelven beszél jobban. Nem árt, ha tudsz RP servert is mondani, meg nem RPt is. 

Gold kapcsán érdemes megemlíteni, hogy a farmolás alternatívája a wowtoken, és arra is, hogy mire is elég 1 token. Akár heirloomok, akár profession húzás, akár később megvett boost, akár más kapcsán. De éppen így fontos kérdés az új account, vagy régi közötti különbség is? Ugye senki sem sértődik meg akkor, ha rámutatok, hogy a Recruit a Friend fontos akkor, ha csapatosan kezdtek újra, mert csapatos fejlődés során jól jöhet az XP bónusz. A korábbi felszerelés és XP viszont többnyire nem sokat ér. De szerencsére a recruit a friend bónusza a visszatérő accountoknál is érvényesek.

Nem vagyok sem streamer, sem YouTube videós, de e hiányosságaim ellenére emlékszem egy "52 nap Eve Online" című blogra. Akkor arról szólt a történet, hogy egy meghívással 21 napig lehetett ingyen játszani, az első befizetést a meghívó is megkapta, tehát ezt akár ő is ráteheti az accountodra, szóval van 51 nap ingyen, s ami ott a GTC, ETC, PLEX volt, majd a Runescapeben lett a Bond, az ma a WoWban a wowtoken... Így ott megnéztem, hogy egy kezdő el tud-e jutni akár a teljes önfenntartásig, esetleg az accountok szaporításáig... Nos egy streamer és YouTube csatorna tulajdonos be tudja mutatni azt, hogy milyen a tapasztalata egy új karakterrel, új serveren.

Mennyire nehéz zsákot szerezni, professiont húzni, milyen a piac, mire lenne elég ott egy wowtoken ára, ez mind kiderül akkor, ha valaki ezt előbb streameli, majd a kulcsmomentumok alapján készít egy szerkesztett YouTube videót. Nem lenne nehéz, ugye? Mi Turalyon serveren játszunk, itt kezdőként könnyen tudunk boldogulni. Mindkét oldalon találtunk barátságos guildet. Magyarokba viszont ritkán futunk.

Ahogy sejted van még hátra pár kérdés. 

Servertípusoknál eltűnt a PVP, PVE különbség. Azt mondják war mode van helyette, de a war mode az csak a PVE serveren korábban is létező PVP móddal egyenértékű. Hogy RP servert szeretnél vagy simát azt te tudod eldönteni, de RP server kapcsán érdemes megnézni, hol van olyan guild ami az elképzelt karaktered számára megfelelő lesz. 

A következő oldalon viszont a vásárlást érintő kérdések jönnek. 


Sokan mondják, hogy a következő kiegészítő megjelenésével a Battle for Azeroth ingyen lesz. Ez esetben a mostani kampányból maradunk ki, valamint a boostból. A szintkülönbség minimális lesz azok között akik 120-as szintűek jelenleg, és akik 110-esek, mert az utóbbi esetben is több munka van a karakterben, mint egy új 50. szintű karakterben. Ez tökéletesen igaz. Ez esetben nyilván nem lesz sok hátránya annak aki nem vásárol. Már azt leszámítva, hogy a vásárlás érne egy boostot azonnal, a kedvezményes elővételi csomag kapcsán a Shadowlands is boosttal érkezne, a fajok feloldására is lenne lehetőség, és több aranyat tudnánk kifarmolni. Az event jutalmak, a kampány kapcsán idejében látott story, amit nem borít semmi változás. Szóval ár/érték arányban nem rossz ez.

Első ránézésre. A fő gond az, hogy ezzel szemben az, hogy a boost nem mindenki számára jó. Ugyanis az általam meghívott kezdők között akadt olyan, akinek sok volt a boost. Bár már volt Stormwindben és a motor miatt Heirloomot venni Ironforgeben, a városban való navigácó nem volt rutin a számára. Sem az, hogy megkeresse hova kellene mennie küldetés kapcsán, hogy hol tart a küldetésekkel. Amikor pedig az event kapcsán beugrottunk egy BGben és meghalt, nem tudta, mit kell csinálni, így a BGből is kiesett. Innen viszont a toborzás miatti summon sem működött tovább, azaz jött még egy kis nehézség a navigációban. Mondanom sem kell, nem volt túl vidám a helyzet. 

De boost nélkül, tapasztalatlanul, nem sok esélye lenne arra, hogy a 15. évfordulós event alatt a kinézett sárkányt megszerezze.Szóval így se jó igazán, úgy se jó igazán. Ugyanakkor a boost remek eszköz arra, hogy az elején kiválasztott karaktert később kiegészíthesse egy másikkal. Az elsővel legyen könnyű tanulni, a másikkal legyen jobb játszani. Ha van egy harmadik boostja, a DH is magas szintű karakterre vezet, akkor elég hamar lehet sokféle erős karakter, sokféle szerepkört kipróbálni. 

A #notmywarchief hashtag alatt pedig tudni kell, hogy nem a mostani az első gonosz warchief az okoktól függetlenül, és a legjobb, legtisztességesebb hordás vezérek épp úgy viszonylagos kivételt jelentenek, mint az időnként bossként bemutatott sötétebb alliance vezetők. A különbség az, hogy a horda a látványosan gonosz erők mellé nyíltan beáll, az Alliance sorain belül a legalább elméletben üldözött korrupció a gonosz. Igen, van a jelenleg Warchiefnek olyan szövege, amivel meg tudja magának is magyarázni, miért nem kell szemenköpnie magát. Van pár szereplő, aki csak vitte magával ezt a múltat, elfogadta a hasonló bűnösöket szövetségesnek, és maga jót akart. De a Horda múltját megnézve nem a jó erői szoktak lenni. Aki ezért dobja el a kiegészítővel együtt a játékot az csak áltatta magát.

A WoW rendszer szintű problémái ott voltak akkor, amikor az Aka Tonbo kitalálta, hogy legyen két csapat, ha az első sem halad, legalább több embert gearelünk fel. Nos az ötletett tett követte, s hamar kiszedtem azt a BiS pajzsot amit talán a guildleader barátnője nem. Normalból. Miért nem tudta kiszedni? Mert az a normal 80-as volt, 80-on sokan heroicba mentek, ha pedig csak a healer dobhat a pajzsra akkor a prot / holy paladin is healelni akart, s csak healer állt sorba. Az akkori problémákból, a hőskornak kikiáltott Lich Kingből, és az akkori Dungeon Finderből következik mindaz amiért ma divat utálni a retailt. De ennek a helyzetnek is volt előzménye.

Mert a mit, hogyan lehet megszerezni, mihez kell off speccen próbálkozni, miből van kevés, miből van sok borzasztó régen volt probléma. Egészen pontosan onnan, hogy az end game instancek kapcsán változtak a szabályok. Bár nem raid quest vitt oda, de a legtöbb insta 10 fős raiddel megcsinálható volt. A 10 fős raid mellett a 20 fős, a csapat megduplázását jelentette, jöhetett off tank. A 40 fős is kb. összerakható volt 4 darab 10 fős csapatból. Döcögött a szekér, mert a korábbi instancekbe questek miatt mentünk, megszoktuk, hogy az 5 fős, és 2 darab 5 fős csapatra pont 2* annyi tank kellett, mint 1 darab 10 fősre. Így soha nem voltak jók az arányok. Az 5 fős insta miatt. 

Ha a felzárkóztatásra kitalált "dungeon set 2" vagy "tier 0.5" kapcsán sok dolog nem kényszerítetten 5 fős lett volna, hanem a 10 fős vonalat erőltetik, akkor nem állunk ott, hogy senki nem akar tank lenni az instákban, mert a raiden úgysem lehet tank, ha pedig tank geart gyűjt nem DPS geart vagy healer geart, akkor a másik szerepkörben is rontja az esélyeit, és ugyan már dobjon csak a saját szerepkörére mindenki. És ebből a helyzetből eredt az, hogy sok helyre akkor tudtál elmenni kiszedni a lootot, ha volt 4 olyan ember akinek máskor te segítettél sokat és ott vannak segíteni. Ha ilyenkor félre lehetett tenni a normális elvárásokat. 

De akinek magyar guildre volt igénye, annak sokszor nem voltak a magyar guilden kívüli barátai, akik amikor erre volt idő, gond nélkül segítettek neki kifarmolni pajzsot vagy mást. És akik ebbe a helyzetbe ragadtak bele, azon problémáit kellett mindig megoldani. Ebből a vergődésből következik az, hogy cél volt, hogy ne kelljen annyiféle gear, lehessen loot specializáció, könnyen tudj váltani a speccek között, ne legyen nehéz idegen speccen játszani, stb. és minden más amire panaszkodunk. Nincs annyi tankra igény raiden és PVPben, amennyi a kisebb instákban kellene. Ezért van ahol többlet van, máshol durva hiány. Nem lehet mindent jól farmolni, kevesebb hely felé terelték az embereket. 

Comments on Mégis mit szeretne tudni egy kezdő, újrakezdő a BfA-ról?

Be the first to comment
Please login to comment

You don`t have permission to comment here!

Kereső

Bejelentkezés

Útvonal

Cookie kezelés

Aktuális gondolatok

Ha saját szerepjátékot alkotnál, legyen az első kérdés az: Van-e valami olyan játék, amivel játszanál, de nem elérhető a piacon?

This website uses cookies to manage authentication, navigation, and other functions. By using our website, you agree that we can place these types of cookies on your device.