Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive
 

Article Index

Az előző oldalon már említettem, hogy mind a WarCraft, mind a StarCraft nagyon sokat vett át a Warhammer Fantasy és a Warhammer 40K vizuális megjelenéséből. Mondhatjuk azt is, hogy inspirációt merítettek belőle, bár ha komolyabban belegondolunk, bizony más is állhat itt a háttérben. A Blizzard játékokban sokaknak ismerős lehet az over-click easter egg. Ennek a lényege, az, hogy ha kijelölsz egy egységet, először bejelentkezik, majd ha többször kattintasz rá, egyre mérgesebb hangon válaszol, míg a legvégén mond valami érdekeset. Egyik ilyen a "Stop poking me!" ["Ne böködj!"] amit az Orc Grunt mond. Természetesen ez a hagyomány tovább él, így mondja Artanis azt az emlegetett mondatot arról, hogy a SC nem űr WarCraft. Ahogyan anno a Games Workshop a fiatalabb közönség és a forradalmian újnak számító médiumok felé kezdett mozdulni, úgy figyelhető meg ez a mozgás a Blizzard játékainál. Egy veterán wargame játékos örülni fog, hogy nem kell vödörnyi kockákat gurítania, de aki csak most lépett be a számítógépes játékok világába, annak ezek a vicces idézetek, utalások kötődési pontot jelentenek. Ez az a bizonyos bithab a digitális tortán [nem azon amit a World of WarCraftban találsz Blood Furnance-ben, az nem torta hanem proximity bomb (mozgásérzékelős gyalogsági akna)].

A Warcraft Warhammer rokonságra én főleg csak az ormótlan vállpajzsokat és azt tudom fölhozni, hogy a Blizzard Entertainment begyűjtötte azokat a tagokat, akik eddig a Myst féle Warhammer Online-on dolgoztak, a sci-fi témára épülő rokonban viszont rengeteg párhuzamra tudok rámutatni. [Azért megemlíteném az undead fajt. Akinek megvan a Dawn of War az vesse össze a Nekronokkal.]

Német-Római császári zászló birodalmi sassalBirodalmi sas a Warhammer 40K univerzumbólMegjegyezném, hogy ha választani lehet, akkor én a StarCraftot választom, a Warhammer 40K ugyanis valamiért nem az űrgárdát juttatja eszembe hanem egy egészen másmilyen gárdát. Nem tudom, hogy miért, de engem az Imperium a maga "birodalmi gót" nyelvével, gótikus betűivel és tört latinjával [khm... adeptus mechanicus...] meg az Imperium of Man [Az Ember Birodalma] elnevezésével egy másik birodalomra emlékeztet. Ők is valami ilyesmit emlegettek, meg valami olyasmit, hogy "söpörjük ki a tisztátalanságot" [purge the unclean] és ők is a faji tisztaságra utaltak, csak náluk nem eldarok voltak... Ők is eléggé szerettek háborúzni, ők is erőteljesen kapcsolódtak a sasokhoz, a halálfejekhez, amik szinte minden birodalmi gárdistán megvannak valahol sőt még háborúzni is szerettek. Sőt, egy régi Birodalomhoz próbálták kötni magukat, aminek még császára is volt [Német-római Birodalom]. Az a bizonyos birodalmi sasA gótok egyébként a germán népek közé tartoztak, szóval nem csoda, hogy a GW-nál előszedték az 1939-45 közötti betűket, meg azokat madarakat. A StarCraft-ben legalább nem látom, hogy valami ilyesmi bujkálna a háttérben. Ők csak lemásolták a madarakat és egy kicsit megváltoztatták őket. [A képeket elnézve lenyakazták, de mint tudjuk, ez a kétfejű sasnak nem halálos, van neki egy másik feje is. Ezek a bestiák egyébként intelligensek, sokszor lenyakaztatják magukat, így a gyanútlan űrgárdista ha lát egyet, tovább megy, nem gyűjti be és nem szögeli a tankjára vagy a páncéljára dísznek.]Ultramarines Space Marine űrgárdista


DomMarineCorpsHa az előző oldalon kitértem egy kicsit az idSoftware-re, most is ki fogok egy kicsit. Az emlegetett játék miatt került be idejekorán a kép az űrgárdistáról. Figyeljük csak meg a mellén található szimbólumot. Akinek még nem esett le mire akarok célozni annak mindjárt le fog. A kapcsolat persze nem véletlen, Carmack és Romero is játszott wargame-eket. Bizonyára emiatt is csapkodták az asztalt a Games Workshopnál, de mind a műfaj, mint az ezt a jelet használó erők jellege miatt itt már képtelenek voltak reklamálni, a koponya ugyanis egy népszerű FPS [belső nézetes, lövöldözős játék] első, második és negyedik részében bukkan föl, ez a játék pedig a Quake. Strogg logóEredetileg csak dísz volt egy ládán, talán rejtett utalás, mert eredetileg DnD adaptációnak indult, de Cthulhu lett belőle, de a Quake 2 idejére a Strogg [kibernetikus idegen faj] katonai erők szimbólumává nőtte ki magát. A Quake 4 ezt a szálat viszi tovább, szóval itt tényleg tisztelgésről van szó.
A StarCraft Warhammer 40K párhuzam persze itt nem ér véget. Szerencsére kivették belőle a Birodalom vs mindenki más vonulatot, de a grafika benne maradt. Az űrgárdisták genetikailag módosított emberek, akiket harcra nemesített ki a Birodalom, míg a Terran faj azokból a Földön páriának számító elemekből származtatható, akiket kiküldtek három hatalmas telepeshajón a világegyetem ismeretlen szektoraiba. A StarCraft első részében még egy vonalkód is van a marine-ok homlokán, a történet szerint pedig reszocializált [eléggé felszínesen tudatmódosított, agymosott] bűnözők.

Itt legalább mindenféle fajnemesítés nélkül magyarázzák meg, hogy miért ilyen lázadó és agresszív az egész népesség és miért olyan aránytalanok a gyalogosok. Ha gondolod hasonlítsd össze mondjuk Tychus Findlay-t, Jim Raynort [két egyforma tesztoszteronbomba] és bármelyik a Hyperion kantinjában megtalálható munkást [hordozható légkalapáccsal vagy fúróval mászkálnak és igen cingárok, főleg azokhoz képest akik föl is veszik az erőpáncélt]


Tengerészgyalogosok és Űrgárdisták

ŰrgárdistaTychus Findlay a StarCraft 2-ból, természetesen agyig páncélozvaHa megnézed a két képet bizonyára föl fog tűnni a kísérteties hasonlóság. Jellegzetes ormótlan vállvért, jellegzetesen azonos, létfontosságú helyeken a védelem abszolút hiánya, általában valami böhömnagy lőfegyver. Warhammerben nem ez a bal oldalon látható meggymagköpködő szokott lenni, ez csak ebédszünetre van, egyébként heavy bolter az alap, ami tisztára olyan mint Tychus puskája. Különbség az annyi, hogy a hero unitok [nekik van arcuk, jellemük, ők a parancsnokok, azaz hősök] a Warhammerben nem hordanak sisakot [nyilván a repeszek és a fejlövés ismeretlen fogalmak], míg a kuzin gyalogosai viselik, de általában hiába. [A zergeknek hiába magyarázod, hogy neked sisakod van, maximum közlik veled, hogy jó, akkor fejre nem köpnek, de úgy jobban fog fájni, de általában még ezzel sem törődnek, csak úgy szimplán befalnak. Majd rájössz magadtól.] Alacsonyabb rangú gyalogosok bizony hordanak sisakot, belőlük is készült egység a játékba. Még a színek is egyeznek

Űrgárdista ahogy a leggyakrabban látniFirebat lángszórós a SC2-bőlA két típus annyiban egyezik, hogy WH-ben a katonát el lehet látni lángszóróval, ez egy lehetséges fejlesztés [a másik az emlegetett heavy bolter nehézgéppuska], ellenpárjában viszont ez az egység csak lángszóróval rendelkezik, de szinte ugyanolyan a páncéljuk, kivéve a szélesebb és laposabb 'Craftos sisakot.

Warhammer 40k Assault MarineReaper a StarCraft 2-ből"Na most akkor melyik melyik?" kérdezhetnéd, mert ez a két egység egymás tökéletes másolata. Mindkettő könnyű fegyverzetű, gyors gyalogos egység, ikerhajtóművel fölszerelve, aminek a segítségével különböző távolságokat tudnak átugrani. Különbség persze akad, StarCraftban inkább magasságokat tudnak áthidalni vele, míg Warhammerben azért jelentős távolságokat tudnak megtenni épp az ellenfél feje tetejére érkezve a magasból. A Dawn of War játékban ezek melta-bombákat [termitet] is dobálnak, a StarCraft 2-ben meg, mit ad Isten, kazettás bombákat tudnak dobálni. [Azért kazettás, mert több kisebb töltetet tartalmaz.]

Warhammer 40K-s Scout Marine-okTerran GhostHa már a könnyű egységeknél tartunk nem maradhat ki a kedvencem sem, ez pedig a mesterlövész. Láthatatlanná tud válni, ha épp arra van szükség, nagy távolságokból levadássza az ellenfelet, gyors, hangtalan, remek orvgyilkos. Melyik egységről is van szó? A StarCraftosok gondolom már kiabálják is, hogy "Nuclear launch detected!" mert nem más ez, mint a Ghost, távoli kuzinja pedig a Scout Marine. Ők ugyan nem tudnak lőni amikor láthatatlanok és nem tudnak atomtölteteket az ellenfél nyakába irányítani, de azért elég csúnya fejlövéseket tudnak adni, sisak ide vagy oda.

DreadnoughtThor lépegető, StarCraft 2Újabb egyezés, hogy mindkét játék valamiért szereti a böszme nagy hadigépezeteket, ezek közé tartozik a lépegető tank is. Bal oldalon a Dreadnought látható a Warhammerből, egy lángszóróval és gépágyúval fölszerelt hatalmas harci robot [igazából hívhatnánk birodalmi lépegetőnek is, mert gyakorlatilag az, de akkor copyrightot sértenénk]. A jobb oldalon a StarCraft 2 válasza látható, a Thor lépegető.

Hogy melyik nyerne ha harcra kerülne sor? Természetesen a StarCraft mozgó tüzérsége, ugyanis lángszóró és gépágyú helyett igazi lövegekkel és légvédelemmel fölszerel araszoló erődről van itt szó, ami még az előtt lőné szilánkokra a gárdisták rettegett lépegetőjét, mielőtt az bármilyen komoly sérülést is képes lehetne okozni, vagy egyáltalán lőtávba érne. Azért ne legyen senki elkeseredve, ha igazán pontos másolatot akartok látni, akkor a Char bolygón játszódó küldetések főképernyőjén egy igazi Dreadnoughtot lehet működés közben megfigyelni. A mellékelt képen a Char bolygó küldetésválasztó képernyője látható, ha a bal oldalát megnézitek, ott az a bizonyos gépágyús robot. Gyanítom drága volna folytonos zárótüzet zúdítani a zerg-tyranid hordákra, ezért csak gépágyúval szerelték föl, vagy épp más nem akadt, mert az ágyúsokat kiküldték harcolni.

Char küldetésválasztó képernyőAz épületeket azért nem említem meg, mert azok teljesen mások. A Warhammerben például kereszt alakú kolostorerődök és hagyományos bunkeralakú barakkok vannak, meg egy nagy landolózóna a gépeknek. Az emberek orbitális pályáról kérnek erősítést, ami csak megérkezik az adott épület leszállózónájába egy landolóegységben és már küldhető is a harcba, míg a StarCraft esetében az épületek nagytöbbsége mobil gyárként funkcionál, ahol legyártják az adott gépeket, míg az ellátmányt biztosító depókból csak kiolvasztanak néhány embert aki majd vezeti őket.

Okkal lehet azt is kérdezni, hogy mi a helyzet a többi egységgel. Ezekre a következő oldalon fogok kitérni egy kicsit más szemszögből, addig viszont jöjjön az univerzum egyik legrettegettebb faja.

A tyranid-zerg boly

StarCraft 2 Zerg logóTyranid boly logóElőszöris szeretnék mégegyszer kitérni a logó és szimbólum kérdésre, de csak említés szintjén, bár a hasonlóság már itt is kísérteties. Látjátok amit én látok? ["Tekeredik a kígyó..."]

A természet válasza az űrgárdistákra a gonosz földönkívüli, akit Ridley Scott óta valahogy úgy képzelünk el, ahogy H.R. Giger megálmodta. A Warhammer 40K-ben ezeket Tyranid bolynak hívják, a StarCraft univerzumban pedig zergeknek, de mindjárt látni fogjuk, hogy ezek gyakorlatilag ugyanazok. Az utalás egyébként elég mélyen benne van a fajban, a tyranid boly egyik előőrs egységét génorzónak hívják, míg a zergek fajokat olvasztanak magukba és elveszik majd továbbfejlesztik a génállományukat. Géneket oroznak...

Zergling concept art StarCraft 2CarnifexAz első alapegység ami az early rush mániások éltető eleme, Zergling névre hallgat. Nem más ez, mint a biomechanoid zergek válasza a kínai tömeggyártott Marine páncélokra. Olcsó, kicsi, gyors, gyenge, megáldva a varangy minden bájával, de iszonyatosan sokat lehet legyártani belőle rövid idő alatt. Mire megvan az ellenfél első öt katonája, gyakorlatilag 10-12 ilyen kis rüszmeteggel kopogtathat az ügyes játékos. Ha mondjuk az ellenfél okos volt és még lehetősége is volt rá, hogy elbarikádozza magát, akkor az első csapatot iszonyatos veszteségek árán talán még sikerülhet levernie, de ekkor már útnak indult a második és készül a harmadik. Az ellenfél meg anyázik és legszívesebben beverné a monitort. A Warhammer válasza erre a carnifex, ami pont az ellentéte az előbb említett szépségnek. Ezek hatalmas nagyon és jól páncélozottak, élő tankként és mozgó pajzsként funkcionálnak, minden testnyílásukon savat okádnak, szóval egyforma szépek, és még fegyverük is van. [Attól még ha látnának egy zerglinget halálra volnának ítélve két okból is. Előszöris az egy azt jelenti, ő volt az egyetlen aki nem tudta beásni időben magát, a többi 4-5000, már rég a föld alatt kuksolva vár az ellenfélre. Amikor előbukkannak a carnifexhez képest egér méretű kuzinok akkor pedig eldől és szimplán halálra röhögi magát.]

Hydralisk SC2Tyranid TyrgonA másik jellemző egység Hydralisk névre hallgat. Viszonylag gyorsan legyártható távolsági egység, ami nagy sebességgel köpi a mérgezett tüskéket földre és levegőbe egyaránt. A Warhammernél ezt az izét Tyrgonnak hívják. Egy alagútásó kapitális egység, ami amellett hogy hatalmas, valamilyen úton módon képes bioelektromosságot fölhalmozni és amikor előbukkan a föld alól, azt az ellenfélre zúdítani plazma formájában. Gyakorlatilag szikrát köp. Gyilkos egy bestia annyi bizonyos, de az is, hogy a Blizzard készítői nem mentek túl messzire amikor ihlethiányban szenvedtek. Egyébként mindkét lény rendelkezik egy hatalmas faroktüskével, csak míg a StarCraft-ben egy egység vagy közelharci vagy távolsági, Warhammerben az egységek mindkettőre képesek és ezt ki is használják.

MutaliskTyranid GargoyleHa már emlegettem a levegőbe köpködést, itt az ideje megemlíteni a légi egységeket is, ezek közé pedig zerg oldalról a Mutalisk tartozik, míg a másik oldalról egy Gargoyle nevet viselő repülő egység. Ne tévessze össze senki sem őket a kőből készült szobrokkal. Ezek denevérszárnyú repülő biomechanoidok. A mutaliskek eredetileg egy mantis screamer nevezetű fajból lettek begyűjtve, ami valamilyen módon képes volt űrutazásra, természetesen űrruha nélkül. Támadási formájuk egy több célpontot is eltalálni képes parazita, a "glaive wurm" és bioplazma. A gargoyle-ök viszont támadás előtt magas hangon visítanak és bioplazmával támadnak. Bármi is legyen ez a rejtélyes anyag, mindkét faj nagy eredményekkel használja. Egyébként a támadás előtt begörbített farok mindkettőre jellemző, csak az egyiknél tüske van rajta, a másiknál meg onnan jönnek a paraziták meg a plazma. [Ezek után sejtem mi lehet az a bioplazma, de nem merem leírni...]

Zerg Kaptár 3. szintű főépületTyranid Spore ChimneyAz itt látható épületek közül a jobb oldali a tyranid spórakémény, ami spórákat pumpál az atmoszférába, élő anyaggal borítva el a felszínt, míg a zergeknek egy nyálkaszőnyegre a Creep-re van szükségük [magyarul zerg szőnyeg]. A spórakémények hatására az atmoszféra elsötétül, a bolygó pedig a Vénuszhoz hasonló üvegházzá alakul át, míg a zergeknél más egységek sötétítik el az atmoszférát és a faj alapból egy vulkanikus, forró bolygóról származik, ennek a neve a már említett Char. Figyeljük meg a sugaras, 120°-os szimmetriát. A játék második részében már 72°-os fölosztás jellemző [nem 3 hanem 5 karom], de a fölépítés és a külalak gyakorlatilag azonosak.

A protoss-eldar

Howling BansheeDark Templar SC2 concept artUtoljára az elvileg legfejlettebb csapatokat hagytam, ugyanis ezeknél az utalások már kicsit finomabbak, de még mindig könnyen fölismerhetőek. Ha rápillantasz a protoss épületekre-egységekre, az fog eszedbe jutni, hogy valaki nagyon sokat nézte a StarGate-et [a '94-es filmre gondoltam]. Olyan mintha az egyiptomiak szövetséget kötöttek volna az eldarokkal [veterán filmeseknek inkább predatorokkal]. Gyönyörű jellegzetes formájú arany szerkezetek türkiz berakással. Eddig még nem annyira eldar, de innentől szinte csak párhuzam van. Például mindkét faj alapvetően vallásos és pszi használó. Erőteljesen építenek a teleport technológiára, amit mindkettő warp-nak nevez [a warp a téridő görbületre utal, lásd mondjuk a '66-os StarTrek-et], bár a protossnál a pszi-mátrixot Voidnak hívják. A Warhammer 40K-ben ez a tudatmorzsákból fölépülő pszionikus mátrix amit csillagközi utazásokra használnak és ami néha gyilkos viharokat produkál, ezért nem is merik nagyon használni, míg az egykori elfeknek, mára eldaroknak ez lételemük, minden épületük kapcsolódik hozzá, akárcsak a protossok esetében, ahol nem ellátmány adja az egységlimitet hanem pszi [zergeknél control van].

Az eldar egységek jellegzetesen hosszúkás sisakkal rendelkeznek, ami állnál is megnyúlt, akárcsak a fáraók álszakálla. Sokszor keresztirányú fejdísz is ékíti a sisakot, hát ugyanez figyelhető meg a protossoknál is. Ezeket a jellegzetességeket legjobban a baloldalt látható Howling Banshee egységek mutatják. Ezek egyébként női harcosok, akik a sisakjukba épített hangszórók segítségével a fölerősített hangot fegyverként tudják használni.

Protoss Stalker arcképMásik jellegzetes részlet az eldar és dark eldar ellentét, ami a StarCraftban templar és dark templar ellentétként jelenik meg, ezért illesztettem jobb oldalra ennek az egységnek a képét. Mellesleg jellegzetes protoss egység a BroodWar kiegészítő óta, ahol is kibékül a két kaszt.

A következő kép a Protoss Stalker arcképe. Jól megfigyelhető a jellegzetes fejforma, sisak és fejdísz. Egyébként ez az egység egy mechanikus de pilóta által irányított négylábú pókszerű egység ami földre és levegőbe egyaránt képes lőni és bizonyos távolságokat képes teleporttal megtenni. Az utalás itt például finomodik, ugyanis az eredeti egység a Warp Spider teleportáló gyalogos egység. A protoss formája az eredeti egység nevére utal a warp pedig mindkettőnél teleport.

Ha alaposan végigelemezném akár a történetvezetést vagy az összes egységet, fajt és frakciót, azaz mélyebbre ásnék, ugyanannyi gyökeret találnék ami közös, ennyi egyezésnél a véletlen pedig teljességgel kizárható.

Comments on Harci kalapács, pandák és egy nyíl a térdbe

Be the first to comment
Please login to comment

You don`t have permission to comment here!

Kereső

Bejelentkezés

Útvonal

Cookie kezelés

Aktuális gondolatok

Ha saját szerepjátékot alkotnál, legyen az első kérdés az: Van-e valami olyan játék, amivel játszanál, de nem elérhető a piacon?

This website uses cookies to manage authentication, navigation, and other functions. By using our website, you agree that we can place these types of cookies on your device.