Nem is olyan régen, körülbelül két hónapja jött ki egy játék, mint a tavalyi zombi mánia sereghajtója. Két hónapos játékról dőreség volna review-t írni tekintve hogy a kétharmada remake, azt meg hogy mit tud az új engine már tavaly júliusban láttuk. Nem is ez az érdekes benne, hanem az alapfelvetés. Erről fogok most írni, ugyanis hasonló munkák Cthulhu fronton is kezdtek föltünedezni. Az emlegetett játék pedig nem más, mint a Nazi Zombie Army Trilogy.

Előre szólok, hogy a horogkeresztek és egyéb náci jelképek itt bizony elő fognak fordulni akárcsak a Harmadik Birodalomban. Most pedig tessék kinyitni a Necronomicon-t a 666. oldalon és irány előre.

Mi az a zombi?

Mielőtt nekikezdenénk az igazi boncolgatásnak, akár egy igazi kórboncnok, vizsgáljuk meg kívülről is a pácienst. Már előre látom, ahogy az olvasók leteszik a Necronomicon-t és elővesznek egy másik kódexet, amire Bestiárium van írva, és erőteljes lapozgatásba kezdenek. Igen, aki játszott már valamilyen szerepjátékot az bizony találkozott már zombival.   Kedvelt ellenfél ez mindenféle környezetben. A Cyberpunkban gép által irányított kibernetikával felszerelt emberekről van szó, akik nem urai önmaguknak, míg a Shadowrun olyan humanoidokat sorol ide, akiket a [sokszor fekete] mágia tart életben, mert a lelküket a testük nagy részével egyetemben már a műtőasztalon hagyták. A fantasy játékokban meg visszatérő gonosz halottakról van szó, akiket nagy számban mészárolunk le könnyen, kevés XP-ért mielőtt elérünk ahhoz, aki idézte vagy csinálta őket.

Bármiből is indulunk ki, a végeredmény azonos: oszladozó hulla, amit egy bizonyos akarat mozgat. Valójában viszont nem ilyen egyszerű a helyzet.

Az alapgondolat annyi, hogy az élet nem véges, csak egy stádium, amit egy másik világba való átlépés követ. A világon az összes vallás ebből indul ki. [Lásd a vallásokkal kapcsolatos ősrégi cikkemet.] Ebből gondolták az után tovább, hogy egyesek nem tudnak, vagy nem akarnak elmenni oda valamilyen oknál fogva. Ezeket a szerencsétleneket azután a papok, sámánok, varázstudók mindenféle drágán adható rituálé segítségével jó pénzért átterelgették a másik oldalra. Ebben szerencsére benne volt a lehetőség, hogy a delikvens meggondolja magát a másik oldalon és visszafordul. Ilyenkor hívhatta az ember ugyanazokat a sámánokat, papokat és egyéb hókuszpókuszipari szakmunkásokat, hogy elűzzék a hazalátogatót. Erre utalnak az ősi vallások nyomait a mai napig őrző afrikai vallások, főleg a ghánai vodun és modern kuzinja a vudu. Ott a mai napig lehet erre papot vagy [fekete-]mágust [bokor] hívni, aki jó pénzért elvégzi ezeket a rituálékat. Ebből a régióból jön a ma használt név a zombi is, csak ott két dolgot jelöl az egyik a nzambi [isten, géniusz] a másik pedig a zumbi [fétis, az adott szellem energiáinak világi fókusza]. Shadowrunosoknak remélem ez már ismerősen hangzik.

A nyugati kultúrában először 1816-ban találkozunk a szóval egy leírás kapcsán, ami Brazília történelmét taglalja. A következő fölbukkanás viszont már el is terjeszti. 1929-ben jelenik meg a mű The Magic Island címmel William Buehler Seabrook tollából. [A fickó elég híres, okkultista, felfedező, utazó és kannibál. Tőle származik az egyik leghitelesebb leírás az emberhús ízéről, textúrájáról.] Ő is járt Afrikában és ő is hallott a vodunról és a zombikról, meg arról amit a Dél-Amerikába elhurcolt rabszolgák vudu néven művelnek. [Lovecraftet, Mary Shelley-t és a többieket szándékosan nem említem meg, ők ugyanis az európai revenant, homonculus és a zsidó gólem nyomán indultak el.] Az 1915-34-ig tartó USA megszállás pedig remek alkalmat adott Seabrooknak, hogy bejárja a helyet és összegyűjtse a helyi legendákat. Ezek közé tartozott a zombi, a bokor által föltámasztott halott aki ingyen dolgozik. Ennek persze van valós alapja is. Ha valakit tetrodotoxinnal [gömbhal mérge] megmérgeznek ha eltalálják a dózist akkor az illető gyakorlatilag hibernálja magát. Olyannyira lelassul, hogy az életjelenségei csak műszerekkel mutathatók ki. Ezután az áldozatnak daturát [csattanó maszlag, szkopolamin] adnak aki miután kilábal a kómából arra ébred, hogy elveszítette az akartát. Bármit megcsinál amit mondanak neki de semmi egyebet nem. Innen az agyatlan élőhalott rabszolga. Akkor ez volt a helyi igazságszolgáltatás egyik legszörnyűbb módja. Hiába szabadult föl valaki a rabszolgaságból, visszataszították oda és ráadásul az illető teljesen tehetetlen volt ez ellen, hisz ehhez csak annyi kellett, hogy az arcába fújják a „varázsport” [coup de poudre, powder strike]. A szkopolaminos módszert egyébként a mai napig Dél-Amerika szerte használják a prostituáltak és egyéb pitinek számító bűnözők [értsd egyik kartellnek sem dolgozó] arra, hogy elkérjék az áldozatuktól az összes pénzt és értéket.

Innentől persze a [ponyva-]irodalom megtelt amazonasi agyszívogató vud ujuju zombikkal és ez igen sokáig így is maradt. Például ilyen az 1932-es White Zombie című Lugosi Béla szereplésével készült film majd később a Plan 9 from Outer Space. Aztán jött 1968 és a zombiapokalipszis George Romero Night of the Living Dead c filmjével. Ezt látjuk viszont az összes mai zombi filmben és ezt játsszuk folyton a zombis játékokban. Megjelentek a harapással fertőző húsevő zombik, majd 1972-ben a Dawn of the Dead egy új jelentést adott ezeknek az oszladozó szimbólumoknak. Eddig a rabszolgaság jelképei voltak, most a szürke tömeg, az agyatlan manipulálható fogyasztói társadalom jelképeivé váltak. Olyanokká akik ráadásul agresszíven fertőznek is és megpróbálják maguk közé állítani a túlélőket és ehhez ráadásul a legkisebb érintés is elég nekik.

Most pedig vizsgáljuk meg a másik oldalt. Tegyük félre a bestiáriumokat és a Necronomicon-t. Egy új könyvet fogunk föllapozni. Remélem nem lógtatok a németórákról, mert ez a könyv nem lesz más, mint a Mein Kampf.