Print
Category: Call of Cthulhu
Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive
 

GrainyNemrég született meg az írásunk egy korszakról, ahol emléítettem a vonatokon játszódó kalandokat. Az igazság az, hogy ekkor kihagytam a képből a nyilvánvaló kérdést: Miért pont vonaton? Az igazság szerint fontos részlet, hogy a vasút, a hajó és a repülőgép összezártságot is jelent és izoláltságot is. A repülés Lovecraft korában még nem volt elterjedt, és több napos összezártságra ma sem ideális példa. Persze el lehet mondani, hogy több leszállással egy tűszejtő vagy más miatt fenntartható az összezártság, de az mégsem ugyanaz. A hajók jelentős része nagy, jobban felszerelt (pl. rádió és egyebek miatt) és még mentőcsónak is lehet. Marad a vonat, első és másodosztályú, termes és fülkés kocsikkal és a hasonló vonatokra jellemző megannyi szolgáltatással. És a vonatút ott könnyen lehet más, mint a vonatút mondjuk a mai Magyarországon, vagy a mai Egyesült Királyság sok vonalán. 

Felülsz egy Bzmotra és azt várhatod, ha nincs baleset akkor 10 percen belül elérsz valahova ahova gyalog is elérnél 30 perc alatt. Most képzeld el, hogy milyen az amikor számodra áthatolhatatlan sivatag, hómező vagy éppen hegyek veszik körbe a vasúti pályát, vonattal sincs közel a következő település gyalog pedig szinte elérhethetetlen. A fűtés sem megy korlátlan ideig, az étkezőkocsi étel és ital készletei végesek, ott ragadtál, a környezet is veszélyes, és az egyik kocsiban gyilkosság történt. Egy modern másodosztályú ülőkocsiban akár 80 ülőhely is lehet. Most képzeld el a következő vonatösszeállítást, szép hosszú 4 tengelyes kocsik. 2-2 tengely egy-egy forgóvázon, szóval akár egy mai hálókocsis vonat is lehet valahol nagyobb távolságra, nyaralókkal. 

Tíz utas engedheti  meg magának a dupla hálófülkék luxusát. Így bármikor felkelnek elérhető a nappali berendezés is, annak minden lehetőségével, az állomáson korábban beszezett újságot kényelmesen kiteríthetik. Ha csak kis szolgálati fülke van akkor még maradna két szimpla fülke a kocsik végében, ha nagyobb hely van szolgálati célra, esetleg két zuhanyzó, akkor ez a 10 utas már megtöltött két kocsit. Pedig hol van ez ahhoz a szinthez is, ahol modern luxus szállodavonatról beszélünk, és több a zuhanyzó, kicsit nagyobbak a fülkék? Ott ez bizony könnyen indokolhatna 3 vagy 4 kocsit is. 

Szimpla fülkék, házaspárok kapcsán 20 ember - 10 házaspár - elegendő újabb 20 fülkére, immár legalább 4 kocsis a vonatunk. Legyen a vonatba sorozva még három kocsinak megfelelő fülke, a fiatalabb korosztálynak és a másodosztály utasainak, Még nem értünk el 100 főig, ennyien csúcsban a BZmoton is utaznak - igaz jó részük állva - de már hét kocsis a vonatunk. Étkező- és / vagy szalonkocsiból is kellene legalább 1, de ha nem akarjuk sürgetni vagy sokat várakoztatni az utasokat akkor a vendéglátásra nem elég 1 kocsi. Nyilván nem azt mondom, hogy két egyyforma kocsi kell, de legalább 2 kocsinyi közösségi tér is elfér. A feladott poggyász nem példa nélkül álló, szóval tegyünk csak nyugottan poggyászkocsikat a vonathoz aminek lehetnek még más szolgáltatásai is. Biztos, hogy 10 kocsi felett járunk, a szép hosszú vonaton mégis kezelhető mennyiségű utas (JK és NJK) van összezárva. 

A fenti kép ráadásul 100% körül telítettséggel számol, de könnyen lehet, hogy sok féle kocsiból több is van, mert ugye ennél nagyobb forgalom is előfordul, csak most éppen a kocsik egy része üres. Ilyen esetben viszont van annyi holttér is, ami elég jó magyarázat arra, hogy mennyi mindenre nincs tanú. Ugye nem lep meg az, ha megjegyzem: Ez mesélői szempontból érdekes, ha nyomozós kalandot akarsz. Bár a bezártság mellett természetes feltételezés arra gondolni, hogy az utat csak a folyosó jelenti, azért sok akciófilm és sok más megmutatja, hogy kívül is lehet mozogni. De a hálókocsik kapcsán az egymásba nyitható fülkék közötti átjáró is érdekes lehetőség. 

A nyomozós kalandok során a gyanúsítottak köre ezért véges lehet, az egyes gyanúsítottak kizárása is érdekes lehet, ám a külső információforrások kezelése nehezebb. Hiszen az USA vasútvonalainak jelentős részén ma sincs mindenhol térerő. Az ilyen lehetőségek okán kell azt mondani, hogy a vonaton játszódó kalandok kapcsán a kalandhelyszín sokat tehet hozzá a kalandhoz. De az is igaz, hogy nem minden környezetben, nem minden korszakban egyforma a megítélésük. 

Hits: 33430

Comments on Call of Cthulhu: Miért pont vonaton?

Be the first to comment
Please login to comment


You don`t have permission to comment here!

This website uses cookies to manage authentication, navigation, and other functions. By using our website, you agree that we can place these types of cookies on your device.