Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

A többség nem azért, mert jónak tartaná. Mert lássuk be arra amire a többség használná nem igazán való. A M.A.G.U.S. tagadhatatlanul a 90-es évek első felének terméke, ami részben jó, részben rossz. Jó, mert akkor "story revolution" címszó alatt egyre több lehetőséget akartak adni a történetre, és persze a szerepjátékra. Csakhogy a kicsit félkész rendszer kapcsán sok minden befejezésére sem jutott elég idő, nemhogy tesztelésre, a könyv jó szerkesztésére. A gond az, hogy talán a gondolatok összeszedésére sem.

User Rating: 1 / 5

Star ActiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

A hp egyidős a szerepjátékkal, vele együtt ott volt a harci kör, a körönkénti támadások száma, és sokminden. A hp-ben viszont sokminden benne lehet, többek között a szerencse is. Sokan a nevére mutatnak, hogy a hit az találat, a hp a cure wounds típusa varázslatokkal gyógyítható, ez pedig a hadiszerencsét jelentő hp esetén szerintük nem lenne igaz, így elvetik azt a gondolatot, hogy a hp absztrakció volna. A valóság azonban ennél összetettebb. Nem mindegy ugyanis az, hogy a hpben benne van a hárítás, hadiszerencse, stb. máshol nem modellezett, a sebzést mérséklő hatásainak egy része vagy a sebzés teljes elkerülésére vonatkozó hatásokkal és sok mással is számolunk. Mindkét esetben absztrakciót, egyszerűsítést látjuk, csak az első esetben értjük, hogy a hp sebet miért logikus gyógyítani.  

User Rating: 1 / 5

Star ActiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

Nem jó egy zárt Facebook csoportból kivinni vitákat. De az ott felmerülő kérdést meg lehet válaszolni a csoporton kívül is, kivátkép akkor, ha a kérdező már nem is tagja az adott szerepjátékokkal foglalkozó csoportnak. Könnyen válaszolok, hiszen máshol már felmerült épp így a válaszom, és most ezt lehet hivatkozni nem szerepjátékos csoportokban is. Igaz az ő kérdése a szivárványos táska miatt megvert lánnyal kezdődött, az én válaszom pedig a gázkamrákba küldött zsidókkal fog kezdődni. Ez volt ugyanis az a pont, ami után mindenkinek fel kell ismernie, hogy hova vezet az, ha az emberi jogokat félretesszük, érzelmi alapon szélsőséges politikát támogatunk, nem gondolkodunk, nem mérlegelünk. És ezen sokmindent vitatni sem lehet.

User Rating: 1 / 5

Star ActiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

Nem titkolom: Eleve nem örültem a D&D 5 fejlesztésének. Nem örültem, de nem is annyira érintett. A probléma az volt, hogy minden volt és jelenlegi D&D-st akartak elérni, én pedig láttam azt, hogy legalább a Pathfinder rajongók nehezen érhetőek el. Nomeg nehéz volt elképezlni, hogy aki mondjuk a 90-es évek közepén már teljesen átállt Call of Cthulhura azt nagyon könnyű lenne visszacsábítani. Viszont minden új kiadásnál lesz aki bekajálja a marketinget, elhiszi, hogy ez mindenre jó meg minden másra is, és próbálja megmagyarázni, hogy annak is jó lesz aki nem véletlenül ebbe az irányba indult el. 20 évvel a D&D 5 előtt már teljesen nyilvánvaló volt az, hogy nincs olyan rendszer ami mindenkinek jó lenne. Sőt olyan sem, ami minden volt D&D és AD&D játékosnak.

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

Sta3 BRGKit érdekel sok magyarázat, ha nem azért játszunk? Millió és egy alkalommal futottam bele ebbe a problémába. Lássunk inkább példát, még akkor is, ha ott kevesebb szempont lehet összeszedve. A történetünk ott kezdődik, hogy adott a M.A.G.U.S. csoport a Facebookon. Éppen nem akartam ránézni, de volt aki szólt: Pár post megsértette a szabályzat egy pontját. Hé, főadmin biztos jó ez így? Nos jelentem, nem volt jó. Praktikus szabály, hogy aki csapatot keres, az egy gyűjtőtéma alatt keresse kommentben, mert ott könnyebben megtalálható marad, mintha hol az nyom le egy témát, hol ezt nyomják le a témák. Nem volt jó, de nem moderáltam, tiltottam. Ha van elég jelentkező, lecseng ez magától is. És az egyik csapat még elsőre érdekelt is. Annak ellenére is meg tudott szólítani, hogy a csoport szabályait sem sikerült betartania.

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

Anthem1Amikor a D&D első kiadása megjelent, az első ismertetők is a korlátlan lehetőségekről szólnak. Azóta sok olyan rendszer és kiadás van, ami ezt az ígéretet tűzi elsősorban a zászlójára. Hatalmas szabadságot, mindenki számára vonzó rendszert ígér. Ez pedig egy olyan ígéret, amire könnyű legyinteni, hogy ismerem a reklámokat ez csak marketing bullshit. Csakhogy a rajongók ezzel sokszor találkoznak, számukra ez sulykolás. Ha pedig egy rendszert nem igazán valós ígérettel reklámoznak okuk lehet racionalizálni is. Így pár rendszer kedvelői más rendszerekre vonatkozó kérdéseknél is jönnek elmagyarázni, hogy X rendszerben, Y kiadásban aztán tényleg mindent meg lehet csinálni, sőt minden mást is. Ha pedig ez a kártékony viselkedés jön egy rendszer kiadója és kedvelői felől, akkor nehezen engedem el azt a témát, hogy a rendszer mennyire nem hozza azt amit ígér. Az Anthemet, a Mass Effect: Andromédát megvédem, pedig ott is volt más marketing bullshit, az ilyen rendszereket nem. És nem véletlen, hogy az Anthemet hozom példának.

User Rating: 1 / 5

Star ActiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

Sokszor hallottam azt, hogy nem baj az, hogy a dungeonben lévő szörnyekre, tartalomra nincs magyarázat, még nagyobb a csoda, még mesésebb, még, még, még... És lehet sorolni az előnyöket, amiket eléggé elismert szakértők is így mondanak. Való igaz, ha dungeon crawlt játszol és nagy örömmel mondanád el azt, hogy még mit gyaktál le akkor tökéletes megoldás az a koncepció, hogy D&D 3.x alatt annyi félvalami jellegű template van, hogy az ellenfél NPCről tudjuk, hogy jó eséllyel 18 anyja és 19 apja van legalább. Csakhogy amikor arról is szó lenne, hogy mikor veszi észre a karakter, hogy valami nincs rendben, mikor kezd el gyanakodni, akkor lehet az, hogy a d20-ra alapozva kockagurítós játékot játszunk, vagy lehet azt mondani, hogy a roleplaying wargameből valamikor roleplaying game lett, jöhetne a szerepjáték.

User Rating: 1 / 5

Star ActiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

A napokban volt egy érdekes beszélgetésem a D&D 5 kapcsán. Beszégettünk arról, hogy lehet szidni a diszkrét lineáris eloszlást. Piszok sokat lehet beszélni arról, hogy hányszoros különbség van a legkevésbé valószínű és a legvalószínűbb kimenetel között. És tök jót el lehetett beszélni pár dologról. Például arról, hogy nekem nem tetszett amikor a plusz kocka és a sima módosító kapcsán a fejlesztő egyenértékűnek tekintette a kettőt, mert ugye az átlagra egyformán hat. A hosszútávú előnyök terén igaza van. Csakhogy nem minden erről szól. Ha ugyanis 2d20 közötül a nagyobb számít, akkor az egyes dobás valószínűsége 1:400, míg a 20-as valószínűsége nagyjából 1:10,256... A kettő közötti különség már majdnem 40*-es. De van egy ennél is fontosabb szempont.

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

arkenforge browserVannak programok, amiket piaci alapon biztosan nem vettem volna meg. Akciósan $30 a program, nem drága, de nem is a legolcsóbb a piacon, hiszen vannak tartósan ingyenes megoldások is. És hamar jönnek a különböző tartalmak hozzá. A vadon kezelése még $25, mágia kapcsán indokolt effektek $10, zenék, ez az... A program viszont még egy alpha verzió, egy olyan Early Access megoldás, ami kapcsán meglehet a bizalom, remélhetjük, hogy jó irányba tart, de nem tudhatjuk. Tesztelni, kipróbálni csak időbe kerül. Akkor amikor épp ráérek. Ez mindjárt jó. Végigmegyek a regisztráción és minden fontos lépésen. Letöltés, majd a frissítések. Van bő egy órám gondolkodni.

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

A Vampire 5. kiadásban megjelenő trigger warning megoldások kapcsán sokszor hangzott el a vád: immár nem vámpírral kell játszani, nem a horror jön át, hanem... És teljesen igaza van annak, aki ennek kapcsán rámutat, hogy mindez miért lenne idegen sok vámpírtól. De teljesen igaza van annak is, aki azt mondja, hogy ez a szemléletmód nem újdonság. Hiszen egy 100.000 emberre jut egy vámpír helyzet és a saját ismert környezetedben való játék kombinációja oda vezetett, hogy mondjuk Miskolcon lehetne 2 vámpír, agglomerációval együtt 3, ha az egész régió oda tartozik meglehet az az 5-6 vérszívó akik a csapatot alkotják. Induló karakterként egyik sem vámpír régebb óta, mint pár évtized, és még a mai ember szokásait hozzák. 

Subcategories

A Shadowrun egy a 21. század közepén játszódó Urban Fantasy / Cyberfantasy szerepjáték. Itt a rendszerrel kapcsolatos cikkeinket olvashatod. 

A M.A.G.U.S. szerepjátékkal kapcsolatos írásaink gyűjteménye. 

Az eredeti első kiadástól az Első Törvénykönyvig a M.A.G.U.S. rendszere - viszonylag - egységesnek mondható. Így itt az ehhez a kiadáshoz ajánlott írásainkat olvashatod. 

Amit az Új Törvénykönyv rendszeréhez ajánlunk...

Non profit házi kiegészítőt kiadni mindig is szabad volt a M.A.G.U.S.-hoz, a meglévő szövegre nagyban egyező alapkönyveknél viszont felmerült, ha az Új Törvénykönyvből emelünk át részeket ott másé a copyright, de sok esetben a szöveggek, képekkel és ki tudja mivel problémák lehetnek egy alapkönynél. A Delta Vision kíváncsian várta mik jönnek össze házi rendszerként, de ha "nem fogadják el, megy a kukába" alapon senki sem volt túl lelkes. Kudarc esetén legalább a saját oldalra kitehető legyen. Addig mondogattam, hogy a rendszer reform kiegészítő szintjén is megcsinálható, míg valaki felvetette: Akkor ne takarózzak az alapkönyv csinálás jogi kockázatával, hanem mutassam meg. Cikkekkel, modulárisan felépülő rendszert leíró kiegészítőkkel találkozhatsz majd itt. 

Az egyes fejezeteket egymás mögé téve, kinyomtatva, bekötve pedig egy alapkönyvvel lehetnél gazdagabb. 

Kereső

Bejelentkezés

Útvonal

Cookie kezelés

Aktuális gondolatok

Ha saját szerepjátékot alkotnál, legyen az első kérdés az: Van-e valami olyan játék, amivel játszanál, de nem elérhető a piacon?

This website uses cookies to manage authentication, navigation, and other functions. By using our website, you agree that we can place these types of cookies on your device.