Print
Category: M.A.G.U.S.

User Rating: 5 / 5

Star ActiveStar ActiveStar ActiveStar ActiveStar Active
 

Boszi1Az egyik legjellemzőbb panasz amit elég sok KMtől lehet hallani: Ha női NJK kerül a játékba, a csapat rögtön boszorkányra gyanakszik, ez pedig nem túl életszerű. Sok érv szól amellett, hogy miért nem az. Ha egy társadalomban senki sem merne még megszólítani sem egy nőt, mert az akár boszorkány is lehet, rögtön kihalna az a társadalom. Szerencsére Ynev még nem néptelenedett el teljesen, és a karakter apja is meg mert szólítani legalább egy nőt. Sőt. Csakhogy ettől még lehetne azt mondani, igen de ugye a kalandozó bizony mégiscsak kalandozó. Míg a nemesek politikai okokból házasodnak, a paraszt a gyerekkora óta ismeri az adott parasztlányt, addig a bizony egy kalandozó javarészt ismeretlen nővel kellene, hogy ismerkedjen. Ráadásul a kalandozók többségének pénze is van, az ő képességeik valóban jobb célpontot csinálnak belőlük egy boszorkány szemében. Azaz a játékos azért tud érveket felhozni.

10-ből kilenc ilyen játékos kevésbé gyanakszik boszorkányra, ha a kalandmester is nő. Részben mert így kevésbé érezné kényelmetlennek kijátszani a hódítást, részben pedig mert a női KMnél sok lesz a női NJK is, ez természetes lesz, nem pedig egy olyan esemény ami felkelti a játékos figyelmét. Márpedig, ha a női NJK eleve említésre méltó esemény, ezért is gyanakszik mindegyikre a csapat, akkor abból sok jó nem sül ki, ha emiatt még ritkábban mesélsz ilyen NJKt, így még feltűnőbb ha mégis, a játékosaid nem is tanulják meg kezelni a különleges eseményt, és még gyanakodnak is. Mert mi a fene oka lehet a KMnek egy női NJKt bemesélni... Biztos boszorkány lesz az a KM-nek meg biztos valami gonosz terve is van.

Ekkor pedig vitatkozhatsz arról, hogy ezt honnan tudná a karaktere, stb. már meg van győződve róla, hogy csak a tervedet véded. Mit tehetsz ebben a helyzetben? Például bemesélhetsz direkt egy boszorkányt, és lehet direkt gonosz terved. Csak éppen nem az, hogy a karakterek lefektessék a boszorkányt, éppen ellenkezőleg. Az legyen a célod, hogy gyanakodjanak. Még nyugodtan jegyezd meg, hogy bizony akik mindig boszorkányra gyanakszanak meg vannak győződve róla, hogy a nyakában lévő medál is valami boszorkány amulett, de ők mennyire okosak és észrevették a veszélyt. Ugye milyen rendes vagy velük? Amit viszont nem vesznek észre, hogy bizony akadnak olyan boszorkányok akik bizony alapvetően velük egy oldalon állnának, ha a nagy gyanakvásban, sok visszautasítással, stb. meg nem sértenék őket. Egy kellően sértett boszorkány pedig könnyen áll bosszút, ha a csapatnak biztosan és tartósan szüksége van rá.

Sok szívesség kapcsán kapják ők még vissza, hogy ők nem akarták a jó viszonyt, innen csak üzleti alapon. Az ő dolguk lesz az ahova boszorkány még szolgákat sem küldene, nemhogy a szeretőjét. Az NJK szeretőnek pedig ne igazán legyen rossz dolga, még akkor sem, ha a csapat feltételezi, hogy közben azért kicsit ki is használják azt a szeretőt. Majd, ha a szívatásnak ez a fele már elég volt, jöhet a következő: Könnyen elterjed, hogy ők azért keveredtek nehéz helyzetbe, mert félnek a nőktől. Párszor ajánlja fel nekik valaki a város legjobb hímszajháját, máskor csináljon belőlük bolondot egy fogadóban a bárd, aki bizony nem fél a csinos lányoktól. Soroljam még a lehetőségeket? S dolgozzanak meg a karakterek a hírnév elvesztéséért.

Egy-egy kalandot nyugodtan indíts úgy, hogy valaki bátor kalandozókat keres, majd mikor jelentkeznek, akkor nevessék ki őket, hogy nem olyat aki egy fiatal lánytól is fél, hanem valóban bátor kalandozót keresnek. Ők pedig máshol kapjanak egy nehéz, ám megalázó kalandra megbízást. Ha ahhoz, hogy a szopatásnak vége legyen igen fontos lesz, hogy a karaktereket nőkkel, esetleg ismert boszorkányokkal is lássák, hogy az új pletyka legyőzze a régit, akkor majd elmennek boszorkányokkal is előbb-utóbb. Ha pedig pont akkor nem szívatod meg őket, a boszorkány jelleme, vallása, stb. okán, akkor legközelebb talán máshogy fognak hozzáállni a női NJKkhoz, főleg ha igyekszel hangsúlyozni, hogy az NJKk kb fele nő. Hiszen az élethez, és így a világodhoz, a kalandodhoz bizony ők is hozzá tartoznak.

Persze a szívatás mellett jó az is, hogy belekerülnek egy vitába a boszorkányokról, kikérik a véleményüket, elhangzik az ki mit hallott, milyen a tapasztalata azoknak akik már voltak eggyel. Ha az irigység dönt az is jó. Ha megtanulják a védekezés ezer és egy módját az is tökéletes. Az eszközök száma pedig innen határtalan, és mégsem lesz olyan nehéz lenevelni a karaktereket egy cseppet sem előnyös szokásukról, és egy kicsit biztatni őket a szerepjátékra.

De eljátszhatod azt is, hogy hívsz a csapatba olyat aki nem fog félni a boszorkánytól, be van avatva. Nos, ha ő a kaland végén több TPt kap, a megbízó jobban is megjutalmazza, mert ő tudott meg sok fontos információt, hála annak, hogy nem félt a boszorkánytól, nos az mindenképpen előnyös lehet, hiszen innen a játékosok is előbb-utóbb megértik, a jobb szerepjáték több TP, ha pedig immár "mindig" kevesebbet kapnak mert a minta alapján sem tanulnak, az ismét remek motiváló tényező lehet.

Ha az első eszköz, első alkalom nem elég arra, hogy leszoktassa őket, hogy a karakterük félelmei helyett a saját out of character félelmeiket játsszák ki, még mindig van sok eszköz a tarsolyodban, és a szívatás akár más-más boszorkánnyal, de azonos szektán belül vissza is térhet. S ha nagyon nincs más, a boszorkánytól való távolságtartás akár 1-1 karakter életébe is kerülhet. Lehetőleg a leggyanakvóbbat öld meg, s jelezd neki: ilyen helyzetben 1. szintű karakterrel kerülhet vissza a csapatba. Hogy erre azt mondják szemétség? Lehet, de amikor sok NJKba, kalandba ölt óra azért úszik el mert ők nem a karakterüket játsszák ki, hanem boszorkányra gyanakodnak sem sem jobb.

Hits: 41575

Comments on Ha a játékos boszorkányra gyanakszik

Be the first to comment
Please login to comment


You don`t have permission to comment here!

This website uses cookies to manage authentication, navigation, and other functions. By using our website, you agree that we can place these types of cookies on your device.