Rosilla óvatosan belépett a vándorbothoz címzett fogadóba. A kis útszéli fogadót nem sokra tartotta, bár bizakodott benne, hogy némi szórakozásra lehetősége lesz itt is. Persze a jelentéktelen utacska mellett álló épület, a maga 5 vendégszobájával nem ígért választási lehetőséget, hiszen a szobák többsége bizonyára üresen állt. Egykor persze más volt a helyzet, hiszen az út egy kisebb bányászfaluba vezetett. Amíg a bánya létezett, a bánya mellett kovácsok szorgoskodtak, volt némi kereskedelem is, előfordultak vendégek. Azóta a bányászfalu megmaradt lakói járnak időnként le a közeli vásárra, de sokat ők sem hozhatnak a konyhára. Csupa olyan kiemelkedetlen él errefelé, akik saját hibájukból maradtak itt, míg volt lehetőségük akár félretenni is, nem gondolkodtak a jövőről, s arról, hogy a bánya bizonyára nem működik örökké egyedül az ő hibájuk.

Rosilla persze tudta, itt is lehet akár prédára lesni, szórakozni, akár toborozni, így ha már erre vetette a sors fintora betért a fogadóba, ahol legnagyobb meglepetésére egy külhoni nőt talált, a füle alapján másfajút ráadásul. Gondolkodott, hogy rögtön elkapja-e, de úgy döntött érdemesebb egy kicsit várnia. Addig is lopva megfigyelte kiszemelt áldozatát. Keblének íveit, combjának finoman metszett vonalát, mindazt ami a rend egy lovagdámájának egy ilyen nőben beindíthatja a fantáziáját. Mégis kivárt, tudta, néhány kereskedő is érkezik ma a fogadóba, előttük célszerű elkezdeni a másfajú gyötrését.

Egy pillanat törtrésze alatt megannyi kép villant át az elméjén. A kiképzésnél kiosztott csapásoktól, a módszeres kínzás megannyi változatáig, oly sok minden jutott eszébe a finom vonalak láttán. Oly sok mindenre kínálkozik e törékeny lány, de oly keveset tud elviselni, s sajnos ugyanazt a területet nem lehet több eszközzel, többször tönkretenni...

Rosilla meglepetésére azonban az idegen lány őt megpillantva felállt, s a fogadó egy fa oszlopához sétált, kényelmesen az oszlophoz dőlt, s háta mögött megfogta az egyik bokáját.

- Megfelel a póz, lovag kisasszony, úgy gondolom azon jár az eszed, hogyan és mikor kényszeríts ilyen pózba. Gondoltam örülsz, ha magamtól ide állok

Rosilla elgondolkodott:

- Felismertél, és nem menekülsz, sőt még egy kihívó pózt is megengedsz... Ritkán találkozok ilyen bátor prédával. Ráadásul másfajúként tökéletesen beszéled a nyelvünket. Egyelőre gyere el az oszloptól, ülj mellém és beszélgessünk. A többire később is sor kerülhet.

Az elf eleget tett a felszólításnak.

- Ha jól gondolom, lovagként értékeled a bátorságot, s többnyire a gyávákat veted meg. Talán az ő büntetésük az, hogy el kell szenvedniük a kegyetlenségedet?

Rosilla szomorúan nézett végig beszélgetőpartnerén.

- Sajnos a bátorság nem elég ahhoz, hogy valakivel kíméletes legyek. De tetszik a bátorságod, és a tény, hogy másfajúként is meg tudtál tanulni gorvikiul. El tudtad érni, hogy egy hazám fia tanítson. De nem látom, hogy lennél igazán kiemelkedett akiért bosszút állnának, és azt sem hogyan tudod megvédeni magad. Így pedig az oszlop mellett kellene kikötnöd.

- Szerintem ránk fér egy kis mozgás, gyakorlás, kimegyünk gyakorolni a vívást, ha pedig meggyőzlek, hogy meg tudnám védeni magam, akkor talán kíméletesebb leszel az oszlopnál is.

Rosillának tetszett az ötlet, ezúttal nem akart igazán kíméletlen lenni. A másfajúban nem látott igazi potenciális vetélytársat, és tény, hogy a hegyes füle ellenére nem volt eltaposásra váró kiemelkedetlen féreg sem. Akkor nem tudna gorvikiul.

Fél óra múlva visszajöttek, Rosilla megszólalt

- Az oszlop környékén szerintem igen kegyetlen leszek, ha arra kerül majd a sor. De bármikor legyőzhetnél, a változás törvénye alapján pedig nem préda vagy, hanem egyenrangú személy, akivel tisztelettel bánok. Mivel eddig akadt amiben segítettél, egyelőre szövetséges is. Így téged sem én, sem más nem kötöz az oszlophoz a jelenlétemben. De nem hiszem el, hogy ne lenne tucatnyi olyan szövetségesed aki védelmét élvezed. Miért rejted el ennek minden jelét?

A lány elmosolyodott

- Ha elfként bizonyítom a kiemelkedettségemet, akkor kiemelkedett vagyok. Ha messziről látod, hogy a vértestvériség véd engem, az ő vendégük vagyok, akkor csak a jelet tiszteled, bennem egy gyávát látsz aki a jel mögé bújik. Megtehetem, hogy ne látszódjak gyávának.

Rosilla számára szimpatikus volt a lány. Nem préda... Inkább barát. Ritkán kötött barátságokat, de ezzel a külhonival, másfajúval kivételt tett, s igen gyorsan a barátságába fogadta.