Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

Laundry RPG borítóMost, hogy megszületett a mágiával kapcsolatos cikk, egy ismertető keretében szeretnék egy másik alternatívát is bemutatni, méghozzá egy nagyon jól kidolgozott alternatívát, ami kicsit tovább gondolja az eredeti Cthulhu mítoszt és egyfajta új szemszögből mutatja be azt a sötét majdnem gótikus világot, amit Lovecraft megálmodott.

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

Analóg neurális hálóra épülő számítógép

Istentelen frígy van közötted,
Ész és rosz akarat!
A butaság dühét növeszted,
Hogy lázítson hadat.
S állat vagy ördög, düh vagy ész,
Bármelyik győz, az ember vész:
Ez őrült sár, ez istenarcu lény!
Nincsen remény!
Vörösmarty Mihály: Az emberek [1846], 6. vsz.


Emlékszik még valaki a félelemről szóló cikkekre? Ugyanoda szeretnék most visszakanyarodni, csak egészen más irányból. Megvizsgáltam a félelmet a történet szempontjából, mint eszközt és megvizsgáltam, mint jelenséget, amit nem megfelelően szimulál le néhány rendszer. Most újból szeretnék egy kört tenni az elme körül és megpróbálni választ adni arra a kérdésre, amit eddig csak föltettem. Nevezetesen: Mit jelent a sanity és ha lehet szimuláltan kezelni hogyan lehet, illetve érdemes-e?

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

Call of Cthulhu 30. kiadás [forrás: Chaosium]Létezik egy elég nagy hagyományú szerepjáték, amit egy amerikai író munkásságára alapoztak. „I am Providence” áll a sírján és a játék nevét adó művet is neki köszönhetjük, mert nem másról van itt szó, mint a neves Lovecraftról és Call of Cthulhuról. A cím ugyan Cthulhu hívása, de ha beleolvasunk a szabálykönyvbe, kiderül, hogy bizony a nagy zöld csápos most az egyszer telefonbetyárkodott és Nyarlathotepre bízta a szerkesztést. Ennek fényében kissé félre is sikerült egy két dolog, de mit is várjunk, ha a Kúszó Káosz irányítja a szervezést? Előző cikkeimben már pedzegettem a dolgot és kerülgettem a játékot és a benne fölbukkanó problémákat, most viszont egy kicsit komolyabban szeretném körüljárni a témát mind mechanika, mind tartalom szempontjából. Lendüljünk hát bele!

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

SoldiermEgy játék kapcsán vannak olyan kérdések, amiket objektív tények döntenek el. Ilyen objektív tény az, hogy a Shadowrun alapkönyve leírja, hogy az elérhetséget a játékmester a helyzet és a kampány figyelembevételével módosítja. Pont, kijelentő módban. És erre a módosított elérhetőségre van egy abszolút határ, ami fölé induló karakter nem mehet. Az viszont, hogy mesélőként egy fegyver elérhetőségét milyen helyzetben módosítjuk, milyen mértékben, és miért már erősen szubjektív. Nincs két olyan mesélő, aki ugyanazt mondaná. Nincs, és nem is lesz. Az induló felszerelés valami olyan dolog, amit megannyi tapasztalat és megannyi szubjektív döntés alapoz meg. Mondhatnm azt, hogy ez egy olyan téma, amiben mindenkinek igaza van, és senkinek nincs igaza.

Ugyanis mindannyian más körülmények között, más csapatoknál, más tapasztalatokat szereztünk. 

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

Insanity

„Először is, ismételjük át a katekizmust:
Hiszem, hogy egy tízcentes ki tud siklatni egy tehervonatot.

Hiszem, hogy aligátorok élnek New York csatornáiban, nem szólva a Shetland-póni méretű patkányokról.
Hiszem, hogy az ember árnyéka lefejthető egy acél sátorcövekkel.
Hiszem, hogy tényleg létezik a Mikulás, és azok a pirosba öltözött fickók karácsonytájt az utcán az ő bedolgozói.
Hiszem, hogy létezik körülöttünk egy még soha nem látott világ.
Hiszem, hogy a teniszlabdákat mérges gáz tölti ki, és ha egyet kettévágunk, és a kitóduló levegőt belélegezzük - belehalunk.
Legfőképpen pedig hiszek a kísértetekben, hiszek a kísértetekben, hiszek a kísértetekben.
Kész? Megvan? Jó. Itt a kezem. Indulunk. Én ismerem az utat. Csak kapaszkodjanak... és higgyenek el mindent."
Stephen King: Rémálmok és lidércek

 Rettegés, iszonyat, őrület. Aki Call of Cthulhura adja a fejét, számtalanszor találkozni fog ezekkel a kifejezésekkel és persze sok-sok pszichiátriai szakkifejezéssel, amit jól elkevernek játéktechnikával. Igen, a játék számszerűen méri a karakter épelméjűségét és tapasztalatok alapján graduálisan csökkenti, míg a végén egy jól fejlett marharépa racionalitásával megáldott magánnyomozóhoz jutunk. Megéri ez?

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

A Shadowrun egyik fontos kalandsorozata a 2057-es rendkívüi elnökválasztásról és az azt megelező kampányról szól. Cikkünk aktualitását az adja, hogy Magyarországon elkezdődött a választási kampány. A Shadowrun világában viszont szinte teljesen más a kampány. És sok szempontból más a választás is. És nem csak azért, mert sok helyen sheriff, ügyész, bíró is választott pozíció. Sőt nem is csak az előválasztás miatt. Egy olyan apróság miatt, ami ma is politikai téma: nem mindegy, hogy kinek van joga szavazni a választáson. A probléma ott is a határon túliakkal kezdődik. Méghozzá két ok miatt. Az egyik, hogy az UCAS is úgy jött létre, hogy "az USAnak is volt egy trianonja". A másik ok, és ez érdekesebb, hogy számos cég területenkívülisége mögött is ott a szempont: Egy megacéget sok jogszabály országnak tekint. 

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

„Szép az a kígyó, de csak üveg mögül.”

KobraBiztos, hogy vannak olyan pillanatok, amikor átfut valami hasonló az agyunkon és legszívesebben rá se néznénk arra a nyavalyás kígyóra, de valami mégis az üveghez tapaszt minket. Ijedten ugrunk hátra, amikor a hüllő sziszegve [a számára láthatatlan] falnak ugrik, pedig mi legalább tudjuk, hogy az a fal ott van. Ha nem lenne, be sem mentünk volna a hüllőházba. Szeretünk véres vagy rémisztő filmeket nézni, horrorisztikus történeteket hallani, olvasni és persze a média is ezeket kapja föl. „Ha vérzik, akkor nézik.” A virtuális világban pedig egyszerűen elszabadul a pokol, ha a modern szimulátorokra gondolunk. A direkt erre kiélezett játékokban meg akár egy vödör [12-20 liter] vér is „kinyerhető” a kiszemelt áldozatból egy-két segédeszköz segítségével. Ugyanez hajtja azokat is, akiket egy baleset helyszínétől a rendőr zavar el. „Oszoljanak, kérem szépen, nincs itt semmi látnivaló!” Pedig dehogy nincs! Az emberiség a kezdetektől fogva szeret félni, de persze csak addig, amíg ott az a biztonsági üveg. Most képzeljük magunkat annak a fölbosszantott kígyónak a helyébe és nézzük meg, hogy mit akar az a bámészkodó óriás az üveg másik oldalán.

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

Bug CityAz atombombáról és a rovarszellemekről mindenki tud. A FAB III-ról kevésbé. De sajnos a szájahagyomány itt sem pontos, és pont a legérdekesebb szempontok maradnak ki. Sokszor hallottam azt, hogy az Universal Brotherhood kapcsán sok minden itt derült ki. 2051. május 6. A dátumnak még nem Chicagohoz van köze, hanem az Universal Brotherhoodhoz. Meglehetősen önkényesen választottam ki az Universal Brotherhood című kiegészítőből. Ekkor már a Shadowland eléggé utánament az Universla Brotherhood és a rovartotemek kérdésének. És természetesen ekkor már azt is tudták, hogy nem csak egyetlen rovartotem van a szervezet mögött. A Bug City sourcebook eseményei viszont 2055-ben kezdődnek. Eddigre sem a rovarszellemek léte, sem a Chicagoban zajló folyamatok nem jelentenek igazi újdonságot.

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

"Jeff az apja mögé lopózik. A szőnyeg elnyeli léptei zaját. Bill felsóhajt, és kikapcsolja a szövegszerkentyűt. Egy másodperc, és Jeff mindkét kezével lecsap apja vállára
JEFF: HUHUÚÚÚÚ!
BILL: Szia, Jeff! Megfordul a székben, s a fiára néz, aki láthatóan csalódott.
JEFF: Hogyhogy nem ijedtél meg?
BILL: Nekem az ijesztgetés a szakmám. Egész jól megedződtem."

Stephen King: Bocsánat, nem téves


NecronomiconAz ember szeret félni, megijedni ugyan már kevésbé, de amikor kiderül, hogy semmi baj, az is fölér egy kisebb katarzissal. Erre rengeteg művész, író és rendező egyaránt, épít és persze mi kalandmesterek sem maradunk ki a sorból. Néhány félresikerült játékülés után viszont fölmerül a kérdés, hogy mi voltunk az alkalmatlanok, vagy valahol máshol van a probléma? Vajon időtálló a félelem? Egy trükk többször is elsüthető?

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

Pager, 10 nuyen. Amikor a telefonodat már rég el kellett dobnod, hogy ne követhessenek, ne mérjék be, ez a kis dobozka még mindig szorgalmasan gyűjti a neked szóló üzeneteket. Alapja lehetne ez egy felszereléslistának. Csakhogy a felszerelés lenne az egyik olyan dolog, ami könnyen egyedibbé, különlegesebbé teheti a karakteredet. Ha egy kész listának látszó valamit másolsz, az sokkal rosszabb még az egy kalandra csak jó lesz jellegű minta karakterek minimál felszerelésénél is. Sokkal fontosabb rámutatni pár olyan dologra, amit magadtól kihagynál. Tudom. Az LFG.HU listát írt. És azt is, hogy az ott leírtak hatalmas marhaságot jelentenek. El tudod képzelni a kaland java részén egyedül lévő dekást? Nos, ha neki van szüksége traumatapaszra nincs, aki felrakja. Ha másnak, nincs ott, hogy használja. De azért az LFG.HU szerint legyen alapfelszerelés. 

Subcategories

Kereső

Bejelentkezés

Útvonal

Cookie kezelés

Aktuális gondolatok

Ha saját szerepjátékot alkotnál, legyen az első kérdés az: Van-e valami olyan játék, amivel játszanál, de nem elérhető a piacon?

This website uses cookies to manage authentication, navigation, and other functions. By using our website, you agree that we can place these types of cookies on your device.